kalman gyorgy címkével jelölt bejegyzések

Vazul Vére rockopera előadás Kőbányán

Ezen a márciusi vasárnap estén új helyen, a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ színháztermében csendültek fel az oly jól ismert és szeretett Vazul Vére rockopera dalai – és mi újra részesei lehettünk annak az előadásnak, amit bizony nem tudunk megunni, s sokadik alkalommal is ugyanolyan lelkesedéssel éljük végig, mint először.

Bő egy éve nem láttam a rockoperát, így nem volt kérdés, hogy ezen a fővárosi előadáson immár ott a helyem. S ha már tehetem – és tehettem – újra géppel a kézben. A lehetőséget és a tiszteletjegyet ezúttal is köszönöm a szervezőknek.

Rohanó, egyre személytelenebbé váló világunkban üde színfoltot jelentett ez az este is. A művelődési ház előterébe belépve Vazul Vére rajongók és szereplők egyaránt kedves ismerősként üdvözöltek, s sokaknak volt néhány kedves szava is hozzám. Újra rádöbbentem, bizony nem véletlen, és főképp nem “üres” frázis az előadás körül kialakult közösségre a “Vazul család” jelző…

A hosszabb kihagyásnak köszönhetően én most láttam először István szerepében Ráduly Leventét. Bár fura volt ifjú Istvánt látni a színpadon (hiányzott Vikidál Gyula jól ismert karaktere), de panaszra nem lehetett okom: Levente kiválóan megoldotta a feladatot.

Vazul Vére rockopera - István szerepében: Ráduly Levente
Vazul Vére rockopera – István szerepében: Ráduly Levente

Nekem néhány átvezető szöveg is újnak tűnt, s a jelmezekben is történt időközben változás. A Levente herceget alakító Schrott Péter jelmeze például biztosan változott. A korábbival ellentétben ez már kevésbé jófiús, sokkal karakteresebb.

Vazul Vére rockopera - Levente szerepében: Schrott Péter
Vazul Vére rockopera – Levente szerepében: Schrott Péter

Egyúttal örömmel tapasztaltam, hogy az énekesek is még látványosabban magukra szabták a karakterüket – színpadi jelenlét és a dalok előadásmódjának tekintetében is. Nekem Jósa Tamás Torda táltosánál tűnt ez fel leginkább. Kellemes változatosságot adtak a dalokba csempészett keményebb, hörgős pillanatok, s a tőle koncerteken már megszokott erős gesztikulálás is. Nem egyszer széles mosolyt csalva ezzel az arcomra.

Vazul Vére rockopera - Torda szerepében: Jósa Tamás
Vazul Vére rockopera – Torda szerepében: Jósa Tamás

Az apróbb módosítások mellett örömmel tapasztaltam a helyszín-változás hatalmas előnyét: végre nem volt komoly gond a hangtechnikával, így ezúttal kifejezetten élvezhető minőségben szólalt meg az előadás. A látványra is csak fotósként lehetett panaszom. Az előadás hangulatát meghatározó fáklyák (állványok) a színpad két szélén valahogy mindig útban voltak, s a hangulatosabb fények is tudtak bosszantó pillanatokat okozni munka közben.

A hely adottságainak köszönhetően a színpadon ugyan éghettek a fáklyák, de a közönség közé már nem jöhettek le velük a szereplők. Így elmaradt a korábban az előadás zárásának közvetlenségét adó mozzanat, az énekesek ezúttal csak előadás után, az előtérben jártak köztünk. Élvezték a sikert, az ismerős örömtől ragyogó arcokat. Fogadták a barátok, rajongók gratulációit, dedikáltak, fényképezkedtek, csevegtek. Tették mindezt vidáman, szívvel-lélekkel, bűbájosan.

Köszönöm a kellemes estét, kedves szavakat, mosolyokat. Ígérem, ha rajtam múlik, nem fog egy újabb év eltelni a következő Vazul bejegyzésemig!

És végül álljanak itt az albumba rendezett hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve)  – köszönetképp:

Vazul Vére előadás – 2017.03.26 / Google Photos

 

 

 

Triász 4. születésnap

Dupla (Triász zenekar és Jankai Béla) születésnapi bulitól volt hangos a BackStage Pub ezen a csütörtöki tavaszi estén – a házigazda 54, a formáció 4 éves lett.

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

Google Photos link (mobil barát)

Januári Triász dalkör a BackStage-ben

Januári klubkoncertjét adta hazai pályán a Triász formáció, azaz ismét a Jankai Béla -Kálmán Gyuri – Sipos Peti triumvirátus mókázott és zenélt a BackStage Pub színpadán.

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

B52 & V2 Raiders a BackStage Pub színpadán

Novemberi péntek 13 – a V2 Raiders és a B52 legénysége kiváló bulival szórakoztatta a BackStage Pub színpadán a rajongókat, barátokat, zenésztársakat.  

Visszatért kishazánkba amerikai turnéjáról a Triász, így a B52 legénysége teljes lett és végre újra bevetésre indulhatott. Épp ideje volt már, hisz kezdtek hiányozni a srácok – a szeptember 20-ai szabadtéri buli óta nem láttam/hallottam őket.

Ezúttal vendégként a V2 Raiders muzsikált. Szívvel-lélekkel szólt a motoros rock and roll, s néhány nóta erejéig a dobos és énekes helyet is cserélt. Majd nagy örömömre a vendég is hívott vendéget, Molnár Péter (Stula) személyében. Néhány dal erejéig így két Molnár Péter (és három tűzoltó) is volt fenn a színpadon – s Döbinek hála ennek mozgóképes emléke is marad:

Hangulatképek – köszönetképp:

Ismét Vazul Vére a Csepel Színházban

A tavaszi lemezbemutató után ismét a Csepel Színház színpadán kelt életre Vazul története, a Vazul Vére rock/metal operában.

Hiába láttuk már – klubban és színházi körülmények között egyaránt -, hiába ismerjük a történetet és a dalokat, mégis ismét látni-hallani szerettük volna az előadást. Aki egyszer részese volt ennek a csodának, az újra vágyik az élményre: lebilincselő dallamok és szövegek, kiváló énekesek, csodaszép vetített hátterek és profi táncosok vonzák ide a közönséget – másodszorra, hardamszorra, negyedszerre is, s mindannyian hozzuk magunkkal az ismerősöket, barátokat.

Kedves és kellemes meglepetésként kicsit változott az előadás eleje. Mivel az Avatar zenekar  Holdvilág-árok dala történet, szöveg és stílus tekintetében is kiválóan illik az előadásba, ezen az estén már ezzel a nótával indult a darab – a regős szerepbében pedig új tagként Szepesi Richárd erős és kellemes hangján kérte számon az öreg Istvánon tetteit:

Táltosok, javasok,
Regősök és látók!
Ugye látjátok azt,
Amit én is látok?
Karddal és kereszttel
Gyilkolták a lelkünk,
Saját szép Hazánkban
Rabszolgává lettünk.
Ezer év után most
Első Szent Királyunk!
Számon kérem rajtad,
Miért ölted meg álmunk?!
Táltost miért ölettél
Szeretet nevében?
Miért hagytad hitünket
Idegen kezében?

Refr:
Én leszek a dallam
Ki tovább viszi vétked.
Lándzsahegyre tűztél
Hitet, békességet.
Vazul szemét elvehetted,
De én mindent látok!
Bűnöd nem felejti
A Holdvilág-árok,
A Holdvilág-árok.

Majd elindult az előadás és engem ismét magával sodort – és már a technikai galibák sem tudtak zavarni igazán – persze észleltem, hogy néha zúg és a számomra oly kedves énekesek hangját elnyomja a zenei alap, de mégsem boszzankodtam rajta. Részese voltam újra az apró csodáknak is: az egyre látványosabban (és ügyesebben) szerepet játszó énekeseknek, vagy épp a hihetetlen hitelességgel kutyát alakító táncos produkciójának.

Kiváló este volt, aminek végén az énekesek ismét köztünk jártak – először csak a nézőtéren, majd később a színház előterében. Fotózkodtak, dedikáltak, beszélgettek, élvezték a jól megérdemelt sikert és szeretetet.

Hangulatképek – köszönetképp:

A B52 és két rocklegenda a PECSA Zárófesztiválon

A PECSA Zárófesztivál utolsó napján a B52 zenekar is színpadra lépett – a saját koncertprogramjuk után először Vikidál Gyulát, majd Varga Miklóst kísérték, szeretettel és tisztelettel.

Kedvenc klubbom házigazda zenekara (a B52) ismét szabadtéren játszott , a (nemhivatalos) PECSA  Zárófesztivál utolsó napján. A gitárt ezúttal is a mindig vidám és mosolygós Szabó Attis nyúzta – s lassan már nem is bánom, hogy őt látom ezen a poszton, Szűcs Janó állandó helyetteseként.

Azt tudtuk, hogy a két rocklegenda utánuk lép a színpadra, mégis kellemes meglepetésként hatott, amikor a műsor végén a zenekar nem vonult le a színpadról, csupán kiegészültek: Vikidál Gyula csatlakozott a csapathoz, s kaptunk egy “Triász+” műsort. Nagy-nagy örömömre a “Kérdések” duett mellett a  “Szerencse katonája” is felhangzott, amit ismét megbabonázva hallgattam – bizony ilyen az, amikor valaki ennyire szeret egy dalt, ennyire kötődik hozzá….

A másdoik blokkban Varga Miklós váltotta a Vikidál Gyula&Kálmán Gyuri énekes párost a színpadon. Vidáman, energikusan és fiatalos hévvel szóltak a dalok, s köztük az elmaradhatatlan ballada, az “Európa” is.

A koncertek után ismét lesifotózásba kezdtem – ezúttal sem tudtam ellenállni egy kedves és csodaszép nagylánynak: zárásként Jankai Béla lánya, Judit miatt kattogott a gép.

Hangulatképek – köszönetképp: