Uncategorized kategória bejegyzései

So far so good – 2016

Amikor 2015. év végén írtam ehhez hasonló „évértékelő” sorokat, meg voltam róla győződve, hogy a 2016. évem a koncertfotózásról fog szólni – aztán ez mégsem egészen így történt…

Volt benne persze számos fotós élmény és büszkeségre okot adó pillanat is, de az élet ennél sokkal kegyesebb volt hozzám: tavasszal társat adott mellém, őrültet, energikust, szabad lelkűt és türelmest – olyat, aki szívesen csatlakozik hozzám koncerteken és nem bánja hogy ilyenkor kicsit “dolgozom” is, s akinek a kedvéért 35 évesen bizony benzintyúk lettem, s bejártuk együtt kétkeréken az ismeretlen és csodaszép grúz tájakat is (18 nap, 5 000 km )…

Fotós sikerekkel és elismerésekkel indult az év. Szóhoz alig jutottam mikor rövid egymás utánban két általam nagyra tartott énekes kérte sajtó anyaghoz a képeimet – Tóth Attiláról (Pokolgép) készített képeim fél- illetve teljes oldalas terjedelemben jelentek meg a Hammer hasábjain, s immár Rudán Joe figyelmét és szeretetét is élvezem: egy jól sikerült fotósorozat eredményeképp így lehettem (és lehetek a jövőben is) vendége számos koncertjén, s így kerültek a képeim az új lírai lemezének borítójába is – a CD korong dedikált példánya pedig ajándékként a postaládámba.

A “nagyok” mellett töretlen maradt a “kicsik” iránti elkötelezettségem is. Továbbra is lelkesen fotózok tribute bulikon, mini fesztiválokon, s egyre bővül a “szívemcsücske formációk, zenészek, énekesek”  listám is. Talán nem meglepő, hogy ezen a listán történtek változások is, van aki lentebb csúszott, van aki kiérdemelte az előkelőbb helyet, mert tett érte és megérdemelte (kedvessége, figyelmessége vagy épp “csak” tehetsége által). A felsorolásba bele sem kezdek, de természetesen akinek inge az vegye bátran magára.

Vannak (voltak és lesznek is) hazajárós helyek: koncerthelyszínek, kis klubok, vendéglátóipari egységek és színháztermek is – ahol azt érzem, hogy a sok lehetőség közül épp aznap és épp ott a helyem, egy előadás, egy koncert vagy épp “csak” egy ital és egy jó beszélgetés kedvéért. És mindehhez vannak társak is: néhány jó barát, kik életem részei már hosszú évek óta…

Összességében és részleteiben is kiváló év volt, sosem unatkoztam és sosem voltam igazán szomorú. Most jöhet a következő, a 2017. év, s legyen Nekem-Neketk ugyanilyen jó, sőt, még jobb!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

So far so good – 2015

Az év utolsó napján adódik, hogy végiggondolja az ember lánya milyen évet is zárt. Panaszra nem lehet okom: 2015 emlékezetes év volt, új élményekkel, új barátságokkal és azzal a hihetetlen érzéssel, hogy – mondjon bárki bármit – igenis jó úton járok…

Változatos és pörgős egy év volt, telis tele újdonságokkal, kellemes meglepetésekkel. Új barátokat találtam (színpadon és azon kívül is), míg másokat el- vagy épp még közelebb engedtem, s közben lassan de biztosan nyakig belekerültem a koncertek és zenészek varázslatos világába. És azt érzem, hogy nagyon itt a helyem, Veletek, Velük. Ez az év nekem most elsősorban erről szólt: megtapasztaltam, milyen az, amikor a rendszeres jelenlét és lelkiismeretes „munka” beérik. Így történhetett, hogy ebben az évben először voltam akkreditált sajtós-fotós szereplőként nyári fesztiválokon, hogy először kaptam hivatalos fotós felkérést, hogy van ahol „a ház második fotósaként” tekintenek rám, hogy egyre többen ismerik, szeretik a képeimet és becsülik a munkámat, hogy egyre többen köszönik meg (direkt vagy kevésbé direkt módon) a velük/értük „végigdolgozott” estéket. És mindezt úgy, hogy ez számomra továbbra is hobbi, kikapcsolódás marad(hat), s bizony van olyan is, hogy gép nélkül is jól érzem magam egy bulin – és ennél többre nem is vágyom igazán.

Ebben az évben új barátokat és új kedvenceket (énekeseket és bandákat) találtam. Új formációk és produkciók megszületésének lehettem tanúja, s a kezdetektől kísérhettem figyelemmel útjukat. Büszke lehettem rájuk és ők szebbé tették a szürke hétköznapjaimat és a zsúfolt hétvégéimet is. Egy konkrét felsorolásba bele sem kezdek – de akinek inge, az vegye bátran magára.

Emellett persze az élet egyéb területein is jó évet zárhattam: egy helyett már két tündér unokaöcsinek örülhetek, s a hétköznapokban munkával töltött nyolc órám is gyomorgörcs nélkül, érdemi (és elismert, megbecsült) munkával telik. Megszerettem a meggysört, jobbnál jobb színdarabokat láttam, s újra átúsztam a magyar tengert is.

Jó volt ez az év, s remélem a következő ennél is jobban sikerül majd.

Mindenkinek köszönöm, akinek ebben része volt, aki ezzel-azzal szebbé tette ezt az évemet is!

 

 

 

 

 

Könyv: Vazul Vére kalandregény

A színpadi- és színházi előadások, akusztikus koncertek és a dupla CD anyag után immár könyv formában is elérhető a Vazul Vére történet.

Amikor a Vazul Vére rockopera útjára indult csak reméltem/reméltük, hogy eljutunk eddig a napig, és könyv formájában is újraélhető lesz a varázslat. A Vörösmarty Imre (Ermi) által megálmodott rockopera története alapján, azt kiegészítve született meg Kaltenecker Dóra tollából a Vazul Vére történelmi kalandregény. És bizony minden várakozást felülmúlt az elkészült könyv – és ebben is, most is a teljes stáb benne van, ez is a “Vazul család” közös munkája.

A két könyvre, 6+9 fejezetre tagolt, 330 oldalas kötet megjelenésében is kiváló munka. Jól látható, könnyen olvasható darab, ami bizony már igen ritka a mai világban. Jó minőségű papíron, szép betűtípussal és könnyen olvasható betűmérettel, gondosan szerkesztett könyvvel van dolgunk. S megvannak benne azok az apróságok is, amitől egyedi darab lett: egy-egy színes kép a fejezetek elején, az életfában megbújó oldalszámok a lap alján, s a minden oldal tejéről visszaköszőnő életfa és Vazul Vére felirat.

A beltartalom pedig lenyűgöző. Fantasy ciklusokhoz szokott lényem örömmel üdvözölte a fantáziavilágban megszokott (és azokhoz oly hasonló) sodró lendületű, fordulatos történetet: Vazul véreinek (András, Béla és Levente hercegek) krónikáját a legfiatalabb fiú szemszögéből elmesélve. Vazul megvakíttatásának napján indul a történet, s a száműzött trónörökösök visszatértéig kísérhetjük el útjukon a testvéreket: menküléssel, tanulással, várakozással, bánattal és örömmel teli éveken át, ahol a gyerekekből ifjú felnőttek válnak, harcos, hadvezér vagy épp táltos. És ott van benne az előadásból már ismert szerelmi szál is: Levente és Hajnal szerelme, küzdelme és egymásba vetett hite. És mégsem ez a legerősebb vonzerő számomra a regényben. Itt is ugyanaz fogott meg igazán, ami például Robin Hobb Látnok ciklusában: Hobb világában mesterségnek és ösztönnek hívják, itt úgy, a táltosok képessége. Hava, Zerind, Torda és Levente. Mind táltosok, s külön egyéniségek, könnyen szívbe zárható karakterek…

Ezúttal is magasra került a léc, s bizony megérte: kiváló regény született, profi, igényes munka – jár az elismerés érte! Egyetlen hibája, hogy nem vehetem le a polcról a második, harmadik kötetet, hogy újra alámerüljek Levente csodálatos világába…. az pedig már csak a hab lenne a tortán, ha e-book formátumban is lenne belőle…