2015. december havi bejegyzések

So far so good – 2015

Az év utolsó napján adódik, hogy végiggondolja az ember lánya milyen évet is zárt. Panaszra nem lehet okom: 2015 emlékezetes év volt, új élményekkel, új barátságokkal és azzal a hihetetlen érzéssel, hogy – mondjon bárki bármit – igenis jó úton járok…

Változatos és pörgős egy év volt, telis tele újdonságokkal, kellemes meglepetésekkel. Új barátokat találtam (színpadon és azon kívül is), míg másokat el- vagy épp még közelebb engedtem, s közben lassan de biztosan nyakig belekerültem a koncertek és zenészek varázslatos világába. És azt érzem, hogy nagyon itt a helyem, Veletek, Velük. Ez az év nekem most elsősorban erről szólt: megtapasztaltam, milyen az, amikor a rendszeres jelenlét és lelkiismeretes „munka” beérik. Így történhetett, hogy ebben az évben először voltam akkreditált sajtós-fotós szereplőként nyári fesztiválokon, hogy először kaptam hivatalos fotós felkérést, hogy van ahol „a ház második fotósaként” tekintenek rám, hogy egyre többen ismerik, szeretik a képeimet és becsülik a munkámat, hogy egyre többen köszönik meg (direkt vagy kevésbé direkt módon) a velük/értük „végigdolgozott” estéket. És mindezt úgy, hogy ez számomra továbbra is hobbi, kikapcsolódás marad(hat), s bizony van olyan is, hogy gép nélkül is jól érzem magam egy bulin – és ennél többre nem is vágyom igazán.

Ebben az évben új barátokat és új kedvenceket (énekeseket és bandákat) találtam. Új formációk és produkciók megszületésének lehettem tanúja, s a kezdetektől kísérhettem figyelemmel útjukat. Büszke lehettem rájuk és ők szebbé tették a szürke hétköznapjaimat és a zsúfolt hétvégéimet is. Egy konkrét felsorolásba bele sem kezdek – de akinek inge, az vegye bátran magára.

Emellett persze az élet egyéb területein is jó évet zárhattam: egy helyett már két tündér unokaöcsinek örülhetek, s a hétköznapokban munkával töltött nyolc órám is gyomorgörcs nélkül, érdemi (és elismert, megbecsült) munkával telik. Megszerettem a meggysört, jobbnál jobb színdarabokat láttam, s újra átúsztam a magyar tengert is.

Jó volt ez az év, s remélem a következő ennél is jobban sikerül majd.

Mindenkinek köszönöm, akinek ebben része volt, aki ezzel-azzal szebbé tette ezt az évemet is!

 

 

 

 

 

Vazul Vére óévbúcsúztató előadás a Csepel Színházban

Idén már harmadik alkalommal csendültek fel a Vazul Vére rockopera dalai a Csepel Színház színpadán – szívvel, lélekkel, szeretettel.

Ezalakalommal az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy ott leszek az előadáson – előző este győzött az ész felett a szív, s online beszereztem a földszint 15. sorába szóló jegyemet. Ráadásul egyúttal szigorúan elhatároztam, hogy most bizony  (két “végigdolgozott” előadás után) a fotós énem kimenőt kap – a fényképezőgépemet színházi látcsőre cserélem. És egyik döntésemet sem bántam meg: így is két perc alatt szűnt meg körülöttem a külvilág és fülig érő vigyorral adtam át magam a zenének és látványnak, a szeretett és jól ismert daloknak és dalnokoknak.

A korábbi alkalmakhoz hasonlóan most is voltak apró meglepetések, változások, újdonságok az előadásban és bizony most is meggyűlt a csapat baja a technika ördögével – érezhetően nem mindig és nem minden úgy szólalt meg, ahogy azt ők szerették volna.

Átalakult kissé az előadás kezdete: Szepesi Richárd (regős) “Holdvilág-árok” dala szintetizátor nélkül, s csodaszép erdei háttér előtt csendült fel – fokozva a hatást és élményt. Kellemes meglepetésként Ricsosz később még egyszer megjelent a színpadon, egy második, szintén saját szerzeménnyel – erős, tiszta hangjával töltve be azt.

Ezen az estén Vata vezér szerepét Kálmán Gyuri egyéb irányú elfoglaltsága miatt Kiripolszky Péter játszotta, énekelte – s jól megállta a helyét, jár érte a tisztelet és köszönet neki.

Kifejezetten tetszett az előadás, sokadszorra is. Jó volt hallani az ismerős dallamokat, s tapasztalni, hogy az énekesek mennyire a magukénak érzik az általuk megformált karaktereket, mennyivel ügyesebben játszanak már – láthatóan rákaptak az ízére, lassan igazi színészek lesznek, nem “csak” profi és tehetséges énekesek.

És az énekesek az est végén ismét köztünk jártak: előbb a nézőtéren, majd a színház előterében. Élvezték a jól megérdemelt sikert (felállva tapsoló közönség, meglepően kevés ismerős-törzsrajongó arccal), szeretetet. Dedikáltak, beszélgettek, fotózkodtak, koccintottak. Vidáman, türelmesen, bűbáj-kedvesen.

Köszönöm a kellemes estét, mosolyokat, kedves szavakat. Jövőre Veletek újra ugyanitt – és remélhetően sok más helyszínen is – találkozunk!

 

 

 

 

 

 

Könyv: Hanga és Várkony I-II

Sajátos bája van annak, amikor az ember felnőtt fejjel olvas ifjúsági regényt, s belefeledkezik. Így jártam én a napokban a Hanga & Várkony történet első két kötetével.

12432740_1090834870956548_1334125703_o

Karácsony előtt épp ajándékot kerestem rokon gyerkőcöknek, amikor belefutottam a második Hanga & Várkony könyvről szóló posztba Jósa Tamás (énekes – DivideD, Invader, Iron Inside…) oldalán. A Vazul Vére TV róla szóló portréfilmjének köszönhetően („… szabadidőmben gyerekkönyveket illusztrálok…”) ezúttal már tudtam mit kell néznem, mit keres egy ifjúsági könyv az énekes oldalán: Mészöly Ágnes regényének lapjain Jósa Tamás rajzai várnak az olvasóra. A fülszövegekbe beleolvasva győzött a kíváncsiság, s beszereztem mindkét könyvet (Hanga és a lényegrablók, Tavaszi divatőrület). Majd ha már a kezemben volt a két könyv, csak belelapoztam, beleolvastam mielőtt elajándékoztam volna – aminek természetesen az lett a vége, hogy elejétől a végéig olvastam mindkét történetet, majd billentyűzetet is ragadtam.

12414019_1090834877623214_958643540_o A 140/157 oldalas könyvek kellemesen nagy betűvel íródtak, s a fekete-fehér rajzok néhol teljes oldalon, máskor a szövegbe ékelődve, vagy épp egyszerre mindkét oldalon magának helyet követelve kísérik az ötödikes Jónás Várkony és Sárlóki Hanga kalandjait. Egyedül az ablakos borítóból kikandikáló rajz lett színes, de ez teljesen jól van így – kívülre kell figyelemfelhívásként, belül viszont hangulatilag épp megfelelőek. A történetek meglepően érdekesek, felnőtt fejjel sem unalmasak – jó eséllyel a kiskamaszok számára sem azok. Különösen tetszik, hogy végre nem angol/amerikai helyszínekkel, nevekkel találkozik a lapokon az olvasó, s a mai menő dolgokon (mobiltelefonok, számítógépes játékok, zenekarok és focicsapatok) túl a klasszikus értékeknek is helye van ebben a világban: a különc, jó tanuló Hanga kiváló hegedűs, Várkony pedig a kendó versenyek mellett a néptánc csoportban is kiválóan teljesít. Ráadásul a Kövesparti Általános Iskolában barát lehet a községi fiú és a fővárosból jött lány, s az unalmas napokat nyomozással és különös esetek (ezúttal a lényegtelenítő gép illetve a különleges holmik boltjának titka) felderítésével színesíthetik.

12404897_1090834860956549_413827726_oMindkét kötet kiváló munka, jár érte a dicséret minden érintettnek. S természetesen várjuk a folytatást, Hanga és Várkony újabb kalandjait.

(Ezúttal is köszönet Jósa Tamásnak, hogy rendelkezésemre bocsátotta az itt látható rajzait.)