vazul vére címkével jelölt bejegyzések

A májusi Vazul Vére Rocopera előadás képekben

A márciusi előadás után ismét a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ színháztermében csendültek fel a Vazul Vére rockopera dalai – én pedig végül megintcsak ott voltam. Élvezettel hallgattam az oly jól ismert és szeretett dalokat, s közben kattogott a kezemben a gép – hisz szívemcsücske énekesek daloltak és játszottak a színpadon…

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

Vazul Vére Rockopera előadás- 2017.05.07 / Google Photos

 

Vazul Vére rockopera előadás Kőbányán

Ezen a márciusi vasárnap estén új helyen, a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ színháztermében csendültek fel az oly jól ismert és szeretett Vazul Vére rockopera dalai – és mi újra részesei lehettünk annak az előadásnak, amit bizony nem tudunk megunni, s sokadik alkalommal is ugyanolyan lelkesedéssel éljük végig, mint először.

Bő egy éve nem láttam a rockoperát, így nem volt kérdés, hogy ezen a fővárosi előadáson immár ott a helyem. S ha már tehetem – és tehettem – újra géppel a kézben. A lehetőséget és a tiszteletjegyet ezúttal is köszönöm a szervezőknek.

Rohanó, egyre személytelenebbé váló világunkban üde színfoltot jelentett ez az este is. A művelődési ház előterébe belépve Vazul Vére rajongók és szereplők egyaránt kedves ismerősként üdvözöltek, s sokaknak volt néhány kedves szava is hozzám. Újra rádöbbentem, bizony nem véletlen, és főképp nem “üres” frázis az előadás körül kialakult közösségre a “Vazul család” jelző…

A hosszabb kihagyásnak köszönhetően én most láttam először István szerepében Ráduly Leventét. Bár fura volt ifjú Istvánt látni a színpadon (hiányzott Vikidál Gyula jól ismert karaktere), de panaszra nem lehetett okom: Levente kiválóan megoldotta a feladatot.

Vazul Vére rockopera - István szerepében: Ráduly Levente
Vazul Vére rockopera – István szerepében: Ráduly Levente

Nekem néhány átvezető szöveg is újnak tűnt, s a jelmezekben is történt időközben változás. A Levente herceget alakító Schrott Péter jelmeze például biztosan változott. A korábbival ellentétben ez már kevésbé jófiús, sokkal karakteresebb.

Vazul Vére rockopera - Levente szerepében: Schrott Péter
Vazul Vére rockopera – Levente szerepében: Schrott Péter

Egyúttal örömmel tapasztaltam, hogy az énekesek is még látványosabban magukra szabták a karakterüket – színpadi jelenlét és a dalok előadásmódjának tekintetében is. Nekem Jósa Tamás Torda táltosánál tűnt ez fel leginkább. Kellemes változatosságot adtak a dalokba csempészett keményebb, hörgős pillanatok, s a tőle koncerteken már megszokott erős gesztikulálás is. Nem egyszer széles mosolyt csalva ezzel az arcomra.

Vazul Vére rockopera - Torda szerepében: Jósa Tamás
Vazul Vére rockopera – Torda szerepében: Jósa Tamás

Az apróbb módosítások mellett örömmel tapasztaltam a helyszín-változás hatalmas előnyét: végre nem volt komoly gond a hangtechnikával, így ezúttal kifejezetten élvezhető minőségben szólalt meg az előadás. A látványra is csak fotósként lehetett panaszom. Az előadás hangulatát meghatározó fáklyák (állványok) a színpad két szélén valahogy mindig útban voltak, s a hangulatosabb fények is tudtak bosszantó pillanatokat okozni munka közben.

A hely adottságainak köszönhetően a színpadon ugyan éghettek a fáklyák, de a közönség közé már nem jöhettek le velük a szereplők. Így elmaradt a korábban az előadás zárásának közvetlenségét adó mozzanat, az énekesek ezúttal csak előadás után, az előtérben jártak köztünk. Élvezték a sikert, az ismerős örömtől ragyogó arcokat. Fogadták a barátok, rajongók gratulációit, dedikáltak, fényképezkedtek, csevegtek. Tették mindezt vidáman, szívvel-lélekkel, bűbájosan.

Köszönöm a kellemes estét, kedves szavakat, mosolyokat. Ígérem, ha rajtam múlik, nem fog egy újabb év eltelni a következő Vazul bejegyzésemig!

És végül álljanak itt az albumba rendezett hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve)  – köszönetképp:

Vazul Vére előadás – 2017.03.26 / Google Photos

 

 

 

Vazul Vére óévbúcsúztató előadás a Csepel Színházban

Idén már harmadik alkalommal csendültek fel a Vazul Vére rockopera dalai a Csepel Színház színpadán – szívvel, lélekkel, szeretettel.

Ezalakalommal az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy ott leszek az előadáson – előző este győzött az ész felett a szív, s online beszereztem a földszint 15. sorába szóló jegyemet. Ráadásul egyúttal szigorúan elhatároztam, hogy most bizony  (két “végigdolgozott” előadás után) a fotós énem kimenőt kap – a fényképezőgépemet színházi látcsőre cserélem. És egyik döntésemet sem bántam meg: így is két perc alatt szűnt meg körülöttem a külvilág és fülig érő vigyorral adtam át magam a zenének és látványnak, a szeretett és jól ismert daloknak és dalnokoknak.

A korábbi alkalmakhoz hasonlóan most is voltak apró meglepetések, változások, újdonságok az előadásban és bizony most is meggyűlt a csapat baja a technika ördögével – érezhetően nem mindig és nem minden úgy szólalt meg, ahogy azt ők szerették volna.

Átalakult kissé az előadás kezdete: Szepesi Richárd (regős) “Holdvilág-árok” dala szintetizátor nélkül, s csodaszép erdei háttér előtt csendült fel – fokozva a hatást és élményt. Kellemes meglepetésként Ricsosz később még egyszer megjelent a színpadon, egy második, szintén saját szerzeménnyel – erős, tiszta hangjával töltve be azt.

Ezen az estén Vata vezér szerepét Kálmán Gyuri egyéb irányú elfoglaltsága miatt Kiripolszky Péter játszotta, énekelte – s jól megállta a helyét, jár érte a tisztelet és köszönet neki.

Kifejezetten tetszett az előadás, sokadszorra is. Jó volt hallani az ismerős dallamokat, s tapasztalni, hogy az énekesek mennyire a magukénak érzik az általuk megformált karaktereket, mennyivel ügyesebben játszanak már – láthatóan rákaptak az ízére, lassan igazi színészek lesznek, nem “csak” profi és tehetséges énekesek.

És az énekesek az est végén ismét köztünk jártak: előbb a nézőtéren, majd a színház előterében. Élvezték a jól megérdemelt sikert (felállva tapsoló közönség, meglepően kevés ismerős-törzsrajongó arccal), szeretetet. Dedikáltak, beszélgettek, fotózkodtak, koccintottak. Vidáman, türelmesen, bűbáj-kedvesen.

Köszönöm a kellemes estét, mosolyokat, kedves szavakat. Jövőre Veletek újra ugyanitt – és remélhetően sok más helyszínen is – találkozunk!

 

 

 

 

 

 

Könyv: Vazul Vére kalandregény

A színpadi- és színházi előadások, akusztikus koncertek és a dupla CD anyag után immár könyv formában is elérhető a Vazul Vére történet.

Amikor a Vazul Vére rockopera útjára indult csak reméltem/reméltük, hogy eljutunk eddig a napig, és könyv formájában is újraélhető lesz a varázslat. A Vörösmarty Imre (Ermi) által megálmodott rockopera története alapján, azt kiegészítve született meg Kaltenecker Dóra tollából a Vazul Vére történelmi kalandregény. És bizony minden várakozást felülmúlt az elkészült könyv – és ebben is, most is a teljes stáb benne van, ez is a “Vazul család” közös munkája.

A két könyvre, 6+9 fejezetre tagolt, 330 oldalas kötet megjelenésében is kiváló munka. Jól látható, könnyen olvasható darab, ami bizony már igen ritka a mai világban. Jó minőségű papíron, szép betűtípussal és könnyen olvasható betűmérettel, gondosan szerkesztett könyvvel van dolgunk. S megvannak benne azok az apróságok is, amitől egyedi darab lett: egy-egy színes kép a fejezetek elején, az életfában megbújó oldalszámok a lap alján, s a minden oldal tejéről visszaköszőnő életfa és Vazul Vére felirat.

A beltartalom pedig lenyűgöző. Fantasy ciklusokhoz szokott lényem örömmel üdvözölte a fantáziavilágban megszokott (és azokhoz oly hasonló) sodró lendületű, fordulatos történetet: Vazul véreinek (András, Béla és Levente hercegek) krónikáját a legfiatalabb fiú szemszögéből elmesélve. Vazul megvakíttatásának napján indul a történet, s a száműzött trónörökösök visszatértéig kísérhetjük el útjukon a testvéreket: menküléssel, tanulással, várakozással, bánattal és örömmel teli éveken át, ahol a gyerekekből ifjú felnőttek válnak, harcos, hadvezér vagy épp táltos. És ott van benne az előadásból már ismert szerelmi szál is: Levente és Hajnal szerelme, küzdelme és egymásba vetett hite. És mégsem ez a legerősebb vonzerő számomra a regényben. Itt is ugyanaz fogott meg igazán, ami például Robin Hobb Látnok ciklusában: Hobb világában mesterségnek és ösztönnek hívják, itt úgy, a táltosok képessége. Hava, Zerind, Torda és Levente. Mind táltosok, s külön egyéniségek, könnyen szívbe zárható karakterek…

Ezúttal is magasra került a léc, s bizony megérte: kiváló regény született, profi, igényes munka – jár az elismerés érte! Egyetlen hibája, hogy nem vehetem le a polcról a második, harmadik kötetet, hogy újra alámerüljek Levente csodálatos világába…. az pedig már csak a hab lenne a tortán, ha e-book formátumban is lenne belőle…

Ismét Vazul Vére a Csepel Színházban

A tavaszi lemezbemutató után ismét a Csepel Színház színpadán kelt életre Vazul története, a Vazul Vére rock/metal operában.

Hiába láttuk már – klubban és színházi körülmények között egyaránt -, hiába ismerjük a történetet és a dalokat, mégis ismét látni-hallani szerettük volna az előadást. Aki egyszer részese volt ennek a csodának, az újra vágyik az élményre: lebilincselő dallamok és szövegek, kiváló énekesek, csodaszép vetített hátterek és profi táncosok vonzák ide a közönséget – másodszorra, hardamszorra, negyedszerre is, s mindannyian hozzuk magunkkal az ismerősöket, barátokat.

Kedves és kellemes meglepetésként kicsit változott az előadás eleje. Mivel az Avatar zenekar  Holdvilág-árok dala történet, szöveg és stílus tekintetében is kiválóan illik az előadásba, ezen az estén már ezzel a nótával indult a darab – a regős szerepbében pedig új tagként Szepesi Richárd erős és kellemes hangján kérte számon az öreg Istvánon tetteit:

Táltosok, javasok,
Regősök és látók!
Ugye látjátok azt,
Amit én is látok?
Karddal és kereszttel
Gyilkolták a lelkünk,
Saját szép Hazánkban
Rabszolgává lettünk.
Ezer év után most
Első Szent Királyunk!
Számon kérem rajtad,
Miért ölted meg álmunk?!
Táltost miért ölettél
Szeretet nevében?
Miért hagytad hitünket
Idegen kezében?

Refr:
Én leszek a dallam
Ki tovább viszi vétked.
Lándzsahegyre tűztél
Hitet, békességet.
Vazul szemét elvehetted,
De én mindent látok!
Bűnöd nem felejti
A Holdvilág-árok,
A Holdvilág-árok.

Majd elindult az előadás és engem ismét magával sodort – és már a technikai galibák sem tudtak zavarni igazán – persze észleltem, hogy néha zúg és a számomra oly kedves énekesek hangját elnyomja a zenei alap, de mégsem boszzankodtam rajta. Részese voltam újra az apró csodáknak is: az egyre látványosabban (és ügyesebben) szerepet játszó énekeseknek, vagy épp a hihetetlen hitelességgel kutyát alakító táncos produkciójának.

Kiváló este volt, aminek végén az énekesek ismét köztünk jártak – először csak a nézőtéren, majd később a színház előterében. Fotózkodtak, dedikáltak, beszélgettek, élvezték a jól megérdemelt sikert és szeretetet.

Hangulatképek – köszönetképp:

Ismét Vazul Vére akusztik a BackStage-ben

Ezúttal is akusztikus verzióban, a Triász buli előtt csendültek fel a Vazul Vére rockopera dalai a BackStage Pub színpadán.

A júniusi közönségtalálkozó után, az október 4-ei újabb színházi előadás előtt, visszatértek a Klubba a Vazul Vére rockopera énekesei (ezúttal Vikidál Gyula és Dudás Ivett nélkül) – ezen az estén a házigazda Triász zenekar vendégeként léptek színpadra, s szórakoztatták az összegyűlt nagyérdeműt.

A tavaly júniusi budapesti premier óta sok-sok minden változott bennem az előadással kapcsolatban – akkor még csak a kíváncsiság vezetett a Barba Negra fedéleztére, most már a dalok és az énekesek szeretete is vitt a Backstage felé – akkor a zene elvarázsolt, s semmi másra nem tudtam koncentráini, most már ismerem a dalokat és szövegeket, így már tudok a történetre és az énekesekre is figyelni. Egy dolog nem változott: még mindig kiváló munkának tartom – számomra klasszisokkal jobb, mint bármely korábban hallott rockopera.

Ez az este kicsit talán rohanósabb, rendezetlenebb volt, mint szerették/szerettük volna, de Ők ott voltak velünk és szóltak a szívünkbe égett dalok.  Kiváltképp jár a köszönet és elismerés a Torda szerepét alakító Jósa Tamásnak, aki betegen is jelen volt és dalra is fakadt. Kellemes meglepetésként a srácokhoz Juhász Bogi – Juhász “Kicsi” Attila lánya, a rockopera mesélője – is csatlakozott, kedvességével és bájával emelve az est fényét.

A pénteki ízelítő után, épp mához egy hétre ismét színpadon lesz a teljes stáb, s mi pedig teljes  terjedelmében élvezhetjük újra az előadást – találkozunk vasárnap Csepelen!

Hangulatképek – köszönetképp:

Vazul Vére Közönségtalálkozó – 2015.06.09

A Vazul Vére rockopera csapata ingyenes akusztikus koncerttel és közönségtalálkozóval lepte meg rajongóit egy júniusi hétköznap estén.

Az áprilisi lemezbemutató hangos sikere után egy különleges akusztikus koncerttel készült a Vazul Vére csapata. Mi pedig örömmel üdvözöltük a BackStage Pub színpadán az énekeseket és az időközben már szívünkhüz nőtt dalokat is. Az első blokkban igazi akusztikus örömzenélés tanúi lehettünk (egy csörgő vagy dob mindenkinek jutott), később viszont már az előadásból ismert “alapokra” énekeltek a dalnokok. Meglepetésként pedig némi ízelítőt is kaptunk a rockopera készülő második részéből – mert bizony, lesz olyan is.

Kötetlen és családias este volt, ahol beszélgetni, dedikáltatni és fotózkodni is volt alkalom, s a dupla CD és a hivatalos Vazul Vére póló is beszerezhető volt.

Csak remélni tudom, hogy lesz még ilyen akusztikus koncert – igen, tudom, lenne még mit próbálni, meg nem volt tökéletes, de nem is ez volt a lényeg. Egy összeszokott csapat, a Vazul család dalolt fenn a színpadon, vidáman, örömmel, szívvel-lélekkel.

Hangulatképek  – köszönetképp:

 

Vazul Vére lemezbemutató – 2015.04.12

A dupla CD megjelenése előtt egy nappal  újra a színpadon dübörgött a Vazul Vére rockopera.

Egy áprilisi vasárnap estén megtelt rockerekkel (családtagokkal, barátokkal, zenésztársakkal, rajongókkal) a Csepeli Munkásotthon színházterme. Teltház előtt, hatalmas sikerrel ment le az előadás, s mi ismét részesei lehettünk ennek a csodának.

Tavaly júniusban még “csak” azért voltam ott a rockopera fővárosi bemutatóján a Barba Negra fedélzetén (képek ITT), mert kiváncsi voltam, hogyan teljesít Kálmán Gyuri egy kortárs előadásban. Aztán felment a függöny, s már az első nóták elvarázsoltak. Nem klasszikus rockopera született, annál keményebb, s dallamosabb muzsika töltötte be a színpadot, s a szíveket. Esélyem sem volt a történetre, s szövegekre figyelni, beszippantott, magával ragadt a zene és a látvány. Kiváló énekesek és táncosok adták bele szívüket-lelküket, s létrejött valami új, valami más…

A lemezbemutató estéjén sem volt ez másképp. Néhány apróbb változás kifejezetten jót tett az előadásnak – a szórakozóhely helyett színházban csendültek fel a dalok, s ezúttal már Vikidál Gyula játszotta az idős Istvánt, Dudás Ivett pedig Hajnalt. Ugyan az előadáson a teljes anyag rövidített változata hangzott fel, az élmény mégis teljes volt – gyönyörű vetített hátterek, kiváló táncosok és koreográfiák, profi énekesek (I. István – Vikidál Gyula, Vazul – Molnár “Stula” Péter, Orseolo Péter – Juhász “Kicsi” Attila, Levente – Schrott Péter, Hajnal – Dudás Ivett, Torda – Jósa Tamás, Zerind – Király Tibor, Solt – Vörösmarty “Ermi” Imre, Vata – Kálmán György) és csodaszép zene. Nem is kellett ennél több.

Ezek után már nem volt kérdés, hogy kifelé menet – elismerésem és támogatásom jeleként – megvásárolom az albumot. Az már csak a hab volt a tortán, hogy rövid idő elteltével kijöttek az énekesek közénk, dedikáltak, beszélgettek, élvezték a sikert és a közönség szeretetét. Hisz megérdemelték, s az sem kérdés, hogy júniusban újra ott leszek a Dürer Kertben, mert szabadtéren ez ismét kicsit más előadás lesz…

Hangulatképek (ezúttal fotós státuszban a karzatról) – köszönetképp:

Másnap este – a szerzők és a kiadó jóvoltából – már fel is került a YouTube-ra a dupla CD teljes anyaga: