Címkearchívumok: vazul vére

A májusi Vazul Vére Rocopera előadás képekben

A márciusi előadás után ismét a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ színháztermében csendültek fel a Vazul Vére rockopera dalai – én pedig végül megintcsak ott voltam. Élvezettel hallgattam az oly jól ismert és szeretett dalokat, s közben kattogott a kezemben a gép – hisz szívemcsücske énekesek daloltak és játszottak a színpadon…

Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

Vazul Vére Rockopera előadás- 2017.05.07 / Google Photos

 

Vazul Vére rockopera előadás Kőbányán

Ezen a márciusi vasárnap estén új helyen, a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ színháztermében csendültek fel az oly jól ismert és szeretett Vazul Vére rockopera dalai – és mi újra részesei lehettünk annak az előadásnak, amit bizony nem tudunk megunni, s sokadik alkalommal is ugyanolyan lelkesedéssel éljük végig, mint először.

Bő egy éve nem láttam a rockoperát, így nem volt kérdés, hogy ezen a fővárosi előadáson immár ott a helyem. S ha már tehetem – és tehettem – újra géppel a kézben. A lehetőséget és a tiszteletjegyet ezúttal is köszönöm a szervezőknek.

Rohanó, egyre személytelenebbé váló világunkban üde színfoltot jelentett ez az este is. A művelődési ház előterébe belépve Vazul Vére rajongók és szereplők egyaránt kedves ismerősként üdvözöltek, s sokaknak volt néhány kedves szava is hozzám. Újra rádöbbentem, bizony nem véletlen, és főképp nem „üres” frázis az előadás körül kialakult közösségre a „Vazul család” jelző…

A hosszabb kihagyásnak köszönhetően én most láttam először István szerepében Ráduly Leventét. Bár fura volt ifjú Istvánt látni a színpadon (hiányzott Vikidál Gyula jól ismert karaktere), de panaszra nem lehetett okom: Levente kiválóan megoldotta a feladatot.

Vazul Vére rockopera - István szerepében: Ráduly Levente
Vazul Vére rockopera – István szerepében: Ráduly Levente

Nekem néhány átvezető szöveg is újnak tűnt, s a jelmezekben is történt időközben változás. A Levente herceget alakító Schrott Péter jelmeze például biztosan változott. A korábbival ellentétben ez már kevésbé jófiús, sokkal karakteresebb.

Vazul Vére rockopera - Levente szerepében: Schrott Péter
Vazul Vére rockopera – Levente szerepében: Schrott Péter

Egyúttal örömmel tapasztaltam, hogy az énekesek is még látványosabban magukra szabták a karakterüket – színpadi jelenlét és a dalok előadásmódjának tekintetében is. Nekem Jósa Tamás Torda táltosánál tűnt ez fel leginkább. Kellemes változatosságot adtak a dalokba csempészett keményebb, hörgős pillanatok, s a tőle koncerteken már megszokott erős gesztikulálás is. Nem egyszer széles mosolyt csalva ezzel az arcomra.

Vazul Vére rockopera - Torda szerepében: Jósa Tamás
Vazul Vére rockopera – Torda szerepében: Jósa Tamás

Az apróbb módosítások mellett örömmel tapasztaltam a helyszín-változás hatalmas előnyét: végre nem volt komoly gond a hangtechnikával, így ezúttal kifejezetten élvezhető minőségben szólalt meg az előadás. A látványra is csak fotósként lehetett panaszom. Az előadás hangulatát meghatározó fáklyák (állványok) a színpad két szélén valahogy mindig útban voltak, s a hangulatosabb fények is tudtak bosszantó pillanatokat okozni munka közben.

A hely adottságainak köszönhetően a színpadon ugyan éghettek a fáklyák, de a közönség közé már nem jöhettek le velük a szereplők. Így elmaradt a korábban az előadás zárásának közvetlenségét adó mozzanat, az énekesek ezúttal csak előadás után, az előtérben jártak köztünk. Élvezték a sikert, az ismerős örömtől ragyogó arcokat. Fogadták a barátok, rajongók gratulációit, dedikáltak, fényképezkedtek, csevegtek. Tették mindezt vidáman, szívvel-lélekkel, bűbájosan.

Köszönöm a kellemes estét, kedves szavakat, mosolyokat. Ígérem, ha rajtam múlik, nem fog egy újabb év eltelni a következő Vazul bejegyzésemig!

És végül álljanak itt az albumba rendezett hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve)  – köszönetképp:

Vazul Vére előadás – 2017.03.26 / Google Photos

 

 

 

Vazul Vére óévbúcsúztató előadás a Csepel Színházban

Idén már harmadik alkalommal csendültek fel a Vazul Vére rockopera dalai a Csepel Színház színpadán – szívvel, lélekkel, szeretettel.

Ezalakalommal az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy ott leszek az előadáson – előző este győzött az ész felett a szív, s online beszereztem a földszint 15. sorába szóló jegyemet. Ráadásul egyúttal szigorúan elhatároztam, hogy most bizony  (két „végigdolgozott” előadás után) a fotós énem kimenőt kap – a fényképezőgépemet színházi látcsőre cserélem. És egyik döntésemet sem bántam meg: így is két perc alatt szűnt meg körülöttem a külvilág és fülig érő vigyorral adtam át magam a zenének és látványnak, a szeretett és jól ismert daloknak és dalnokoknak.

A korábbi alkalmakhoz hasonlóan most is voltak apró meglepetések, változások, újdonságok az előadásban és bizony most is meggyűlt a csapat baja a technika ördögével – érezhetően nem mindig és nem minden úgy szólalt meg, ahogy azt ők szerették volna.

Átalakult kissé az előadás kezdete: Szepesi Richárd (regős) „Holdvilág-árok” dala szintetizátor nélkül, s csodaszép erdei háttér előtt csendült fel – fokozva a hatást és élményt. Kellemes meglepetésként Ricsosz később még egyszer megjelent a színpadon, egy második, szintén saját szerzeménnyel – erős, tiszta hangjával töltve be azt.

Ezen az estén Vata vezér szerepét Kálmán Gyuri egyéb irányú elfoglaltsága miatt Kiripolszky Péter játszotta, énekelte – s jól megállta a helyét, jár érte a tisztelet és köszönet neki.

Kifejezetten tetszett az előadás, sokadszorra is. Jó volt hallani az ismerős dallamokat, s tapasztalni, hogy az énekesek mennyire a magukénak érzik az általuk megformált karaktereket, mennyivel ügyesebben játszanak már – láthatóan rákaptak az ízére, lassan igazi színészek lesznek, nem „csak” profi és tehetséges énekesek.

És az énekesek az est végén ismét köztünk jártak: előbb a nézőtéren, majd a színház előterében. Élvezték a jól megérdemelt sikert (felállva tapsoló közönség, meglepően kevés ismerős-törzsrajongó arccal), szeretetet. Dedikáltak, beszélgettek, fotózkodtak, koccintottak. Vidáman, türelmesen, bűbáj-kedvesen.

Köszönöm a kellemes estét, mosolyokat, kedves szavakat. Jövőre Veletek újra ugyanitt – és remélhetően sok más helyszínen is – találkozunk!

 

 

 

 

 

 

Könyv: Vazul Vére kalandregény

A színpadi- és színházi előadások, akusztikus koncertek és a dupla CD anyag után immár könyv formában is elérhető a Vazul Vére történet.

Amikor a Vazul Vére rockopera útjára indult csak reméltem/reméltük, hogy eljutunk eddig a napig, és könyv formájában is újraélhető lesz a varázslat. A Vörösmarty Imre (Ermi) által megálmodott rockopera története alapján, azt kiegészítve született meg Kaltenecker Dóra tollából a Vazul Vére történelmi kalandregény. És bizony minden várakozást felülmúlt az elkészült könyv – és ebben is, most is a teljes stáb benne van, ez is a „Vazul család” közös munkája.

A két könyvre, 6+9 fejezetre tagolt, 330 oldalas kötet megjelenésében is kiváló munka. Jól látható, könnyen olvasható darab, ami bizony már igen ritka a mai világban. Jó minőségű papíron, szép betűtípussal és könnyen olvasható betűmérettel, gondosan szerkesztett könyvvel van dolgunk. S megvannak benne azok az apróságok is, amitől egyedi darab lett: egy-egy színes kép a fejezetek elején, az életfában megbújó oldalszámok a lap alján, s a minden oldal tejéről visszaköszőnő életfa és Vazul Vére felirat.

A beltartalom pedig lenyűgöző. Fantasy ciklusokhoz szokott lényem örömmel üdvözölte a fantáziavilágban megszokott (és azokhoz oly hasonló) sodró lendületű, fordulatos történetet: Vazul véreinek (András, Béla és Levente hercegek) krónikáját a legfiatalabb fiú szemszögéből elmesélve. Vazul megvakíttatásának napján indul a történet, s a száműzött trónörökösök visszatértéig kísérhetjük el útjukon a testvéreket: menküléssel, tanulással, várakozással, bánattal és örömmel teli éveken át, ahol a gyerekekből ifjú felnőttek válnak, harcos, hadvezér vagy épp táltos. És ott van benne az előadásból már ismert szerelmi szál is: Levente és Hajnal szerelme, küzdelme és egymásba vetett hite. És mégsem ez a legerősebb vonzerő számomra a regényben. Itt is ugyanaz fogott meg igazán, ami például Robin Hobb Látnok ciklusában: Hobb világában mesterségnek és ösztönnek hívják, itt úgy, a táltosok képessége. Hava, Zerind, Torda és Levente. Mind táltosok, s külön egyéniségek, könnyen szívbe zárható karakterek…

Ezúttal is magasra került a léc, s bizony megérte: kiváló regény született, profi, igényes munka – jár az elismerés érte! Egyetlen hibája, hogy nem vehetem le a polcról a második, harmadik kötetet, hogy újra alámerüljek Levente csodálatos világába…. az pedig már csak a hab lenne a tortán, ha e-book formátumban is lenne belőle…