Egy februári szombat estén a Stula Rock formáció lemezbemutató koncertjét élvezhettük a fővárosi Crazy Mama Music Pub színpadán.
Egy nappal az Őserő lemez megjelenése után élőben is láthattuk Molnár Péter „Stula” új zenekarát, a Stula Rock formációt a fővárosban. Ezen a téli estén a megújuló Crazy Mama színpadán teltház előtt csendültek fel az új dalok. Nagy örömömre Stulának vendége is volt a színpadon: a „Két igazság” nóta duettben, Dudás Ivettel (Tales of Evening) hangzott el. A buli épp olyan volt, mint vártam: energikus, egyedi és profi. És csak remélni tudom, hogy idővel a repertoárból kikopnak majd a „régi slágerek”, s a saját dalok önmagukban is elegendőek lesznek az érdeklődés és hangulat fenntartásához.
Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
Kellemes meglepetésként a balatonmáriai augusztus 20-ai ünnepi program fellépői között ismerős csapatra bukkantam. Ezen az estén bizony a Stula és a Patrióták zenekar szórakoztatta a szabadtéri színpad előtt összegyűlteket. Tették mindezt a születésnapom előestéjén és kedvenc énekesnőm, Dudás Ivett (Tales of Evening) vendégszereplésével.
Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
A IV. Rock On Fest 1. napján két színpadon szólt a rock and roll – többek között a udán Joe Akusztik, a Continoom, a Tales of Evening és a svéd Crazy Lixx zenekarok szórakoztatták a nagyérdeműt.
Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
Ezen a márciusi vasárnap estén új helyen, a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ színháztermében csendültek fel az oly jól ismert és szeretett Vazul Vére rockopera dalai – és mi újra részesei lehettünk annak az előadásnak, amit bizony nem tudunk megunni, s sokadik alkalommal is ugyanolyan lelkesedéssel éljük végig, mint először.
Bő egy éve nem láttam a rockoperát, így nem volt kérdés, hogy ezen a fővárosi előadáson immár ott a helyem. S ha már tehetem – és tehettem – újra géppel a kézben. A lehetőséget és a tiszteletjegyet ezúttal is köszönöm a szervezőknek.
Rohanó, egyre személytelenebbé váló világunkban üde színfoltot jelentett ez az este is. A művelődési ház előterébe belépve Vazul Vére rajongók és szereplők egyaránt kedves ismerősként üdvözöltek, s sokaknak volt néhány kedves szava is hozzám. Újra rádöbbentem, bizony nem véletlen, és főképp nem „üres” frázis az előadás körül kialakult közösségre a „Vazul család” jelző…
A hosszabb kihagyásnak köszönhetően én most láttam először István szerepében Ráduly Leventét. Bár fura volt ifjú Istvánt látni a színpadon (hiányzott Vikidál Gyula jól ismert karaktere), de panaszra nem lehetett okom: Levente kiválóan megoldotta a feladatot.
Vazul Vére rockopera – István szerepében: Ráduly Levente
Nekem néhány átvezető szöveg is újnak tűnt, s a jelmezekben is történt időközben változás. A Levente herceget alakító Schrott Péter jelmeze például biztosan változott. A korábbival ellentétben ez már kevésbé jófiús, sokkal karakteresebb.
Vazul Vére rockopera – Levente szerepében: Schrott Péter
Egyúttal örömmel tapasztaltam, hogy az énekesek is még látványosabban magukra szabták a karakterüket – színpadi jelenlét és a dalok előadásmódjának tekintetében is. Nekem Jósa Tamás Torda táltosánál tűnt ez fel leginkább. Kellemes változatosságot adtak a dalokba csempészett keményebb, hörgős pillanatok, s a tőle koncerteken már megszokott erős gesztikulálás is. Nem egyszer széles mosolyt csalva ezzel az arcomra.
Vazul Vére rockopera – Torda szerepében: Jósa Tamás
Az apróbb módosítások mellett örömmel tapasztaltam a helyszín-változás hatalmas előnyét: végre nem volt komoly gond a hangtechnikával, így ezúttal kifejezetten élvezhető minőségben szólalt meg az előadás. A látványra is csak fotósként lehetett panaszom. Az előadás hangulatát meghatározó fáklyák (állványok) a színpad két szélén valahogy mindig útban voltak, s a hangulatosabb fények is tudtak bosszantó pillanatokat okozni munka közben.
A hely adottságainak köszönhetően a színpadon ugyan éghettek a fáklyák, de a közönség közé már nem jöhettek le velük a szereplők. Így elmaradt a korábban az előadás zárásának közvetlenségét adó mozzanat, az énekesek ezúttal csak előadás után, az előtérben jártak köztünk. Élvezték a sikert, az ismerős örömtől ragyogó arcokat. Fogadták a barátok, rajongók gratulációit, dedikáltak, fényképezkedtek, csevegtek. Tették mindezt vidáman, szívvel-lélekkel, bűbájosan.
Köszönöm a kellemes estét, kedves szavakat, mosolyokat. Ígérem, ha rajtam múlik, nem fog egy újabb év eltelni a következő Vazul bejegyzésemig!
És végül álljanak itt az albumba rendezett hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
