Magamról

Koncertfotók
Az elmúlt években úgy alakult, hogy két számomra oly kedves időtöltést sikerült összekombinálni, amikor koncertfotózásra adtam a fejem. A visszajelzések szerint érdemes volt – szeretik és értékelik a képeimet. Egyre gyakrabban mutatnak be így: “a fotós” – én meg már egyre ritkábban tiltakozom.

Van, hogy kérnek/hívnak – van, hogy az adott énekes/banda iránti tiszteletem jeleként vágok bele – máskor csak saját szórakoztatásomra kattog a gép. A vége szinte mindig ugyanaz: egy-egy alkalommal több száz kép készül, majd erős válogatást követően 50-150 fotót adok ki a kezeim közül. A cél ilyekor nem a profi és technikailag tökéletes képek készítése, “csupán” a bulik hangulatának visszaadása – amikor az elkészült fotó technikailag is rendben van, az persze külön öröm. S a lényeg mindig ugyanaz: a szívvel-lélekkel és hihetetlen profizmussal dolgozó zenészek munkájának dícsérete – saját eszközeimmel, képekkel.

MÚOSZ tagság
Mondják, hogy a lelkiismeretes munka meghozza gyümölcsét. A MÚOSZ tagságom épp ezt igazolja. A Magyar Újságírók Országos Szövetség tagfelvételi bizottság 2017. március 16-i ülésén felvett tagjai közé. Kaptam fényképes, PRESS feliratos igazolványt, így immár hivatalosan is játszhatom a sajtóst.

Családi fotók
A fotózás iránti szeretetemből természetesen a család is profitál: a családi összejöveteleken, kiránduásokon is én játszom a fotós szerepet – kicsik és nagyok bosszúságára és örömére egyaránt .
Kérésüknek megfelelően azonban ezek a képek megmaradnak családi körben, így (az eredeti terveimmel ellentétben) azokkal itt nem találkozhatsz.

Egyéb fotók
Néha csak saját szórakoztatásomra kattog a gép. Ilyenkor olyan pillanatokat és dolgokat örökítek meg, melyek érdekelnek, felkeltik a figyelememet, vagy csak egyszerűen tetszenek – esetleg számomra kedves ismerősnek kedvesek.  Igen, ezek a képek mindennél jobban árulkodnak rólam – ezt tudom és vállalom.

Kapcsolatfelvétel
Kérdés, kérés, észrevétel esetén szólj hozzá itt vagy a Vendégkönyvben, esetleg írj levelet (sther kukac freestart pont hu), vagy vedd fel velem a kapcsolatot online (Facebook)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.