kalapacs jozsef címkével jelölt bejegyzések

Lemmy Emlékest a Dürer Kertben

Egy évvel a Motörhead legendás frontemberének halála után újra Lemmy munkássága előtt tisztelegtek a magyar rock zenészek és rajongók – a helyszín ezúttal Dürer Kert nagyterme volt.

A tavalyi bulinál rövidebb, de hasonlóan pörgős műsorral és ezúttal is szép számú fellépővel zajlott az emlékezés ezen a vasárnap estén a Dürer Kert nagytermében.

Zsinórban ez a harmadik rock and rollal töltött estém volt, de a másnap reggeli munka ellenére sem bírtam kihagyni, hogy végre színpadon lássam a “Mr. JackCoke” nóta elkövetőit, a Dirty zenekart (Juhász “Kicsi” Attila – ének, Vörösmarty Imre – gitár/vokál, Schrott Péter – bass/vokál, Lendvai János – dob). És bizony nem csalódtam: a műsor végén színpadra lépő négyes a buli legjobb két nótáját prezentálta – energikus és látványos előadás volt, ahogy azt Tőlük el is vártuk.

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

Lemmy emlékest – 2017.01.22 / Google Photos

Atilla Fiai ünnepi műsor a Polgári Mulató nyitóbuliján

A felújítást követően a fővárosi Polgári Mulatóban első alkalommal volt élő koncert – az Atilla Fiai Társulat énekesei (Kalapács József, Rudán Joe, Tóth Reni, Varga Miklós) adtak különleges ünnepi műsort itt. Őket gitáron ezúttal is Závoti Zoltán kísérte.

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

Google Photos link (mobil barát)

Atilla Fiai Társulat a 25. Rockmaratonon

A 25. Rockmaraton felllépői között nagy örömöre az Atilla Fiai Társulat is szerepelt – ráadásul ezúttal a “szokásos” csapat Varga Miklóssal és Schrott Péterrel kiegészülve állt színpadra.

Ritkábban látni az Atilla Fiai Társulatot színpadon, mint ahogy azt szeretném – persze ez nem olyan meglepő, hisz a népes csapat nagyobb gázsival és több egyeztetéssel, szervezéssel jár. A jubileumi Rockmaratonra ez is összejött és ezúttal a szokásosnál még magasabbra kerül a léc: 5 énekessel és 6 zenésszel álltak színpadra, legendákkal és fiatalokkal (köztük újoncként az énekes Schrott Petivel, a Vazul Vére rockopera Leventéjével).

Kalapács József – ének (Kalapács, Kalapács és az Akusztika)
Rudán Joe – ének (Coda, Rudán Joe Band)
Tóth Renáta – ének (Örökség, Kormorán)
Varga Miklós – ének (Varga Miklós Band)
Schrott Péter – ének (Continoom, Tűzmadár, Vazul Vére)
Szűcs Antal Gábor – gitár (Skorpió, Dinamit, Latin Varázs)
Závoti Zoltán – gitár (Akusztika, Prognózis)
Talabér László – basszusgitár (Akusztika, HIT)
Tempfli Erik – billentyűs hangszerek
Gál Péter – hegedű (Latin Varázs, Akusztika, KMB)
Talabér Gábor – dobok (After Rain, Akusztika)

Ezúttal a műsor is rendhagyóra sikeredett: gyakorlatilag egy mini “István a király” koncert kerekedett belőle, kivétel csak a buli elején akadt – köztük néhány “kötelező” tétellel (Hol van a szó – Rudán Joe, Európa – Varga Miklós). A közel 80 perces est zárásként a lassan elmaradhatatlan magyar és székely himnusz csendült fel.

Hangulatképek – köszönetképp:

 

 

Akusztika és Attila Fiai Társulat – 2014.11.21

Ritkaság amikor a fővárosban együtt lép fel az Akusztika ás az Attila Fiai Tárulat. A Club202 színpadán most ez így történt – nagy örömünkre.

A tagságbeli jelentős átfedés miatt érthető, hogy az Akusztika és az Attila Fiai Társulat közvetlen egymás után lép színpadra. Ezen a novemberi estén a szokásosnál színesebb hangszereléssel, de a szokott jókedvvel és profizmussal csendültek fel a szeretett és jól ismert dalok a Club202 színpadán.

Hangulatképek köszönetképp:

Kard koncert – 2014.10.25

Kard koncert volt a belvárosi Backstage Pub színpadán.

Meglepett, hogy egy relatív kis klubba került most a Kard buli, de végülis elfértünk, és hangulatos este kerekedett belőle. Fekete fehér képek köszönetképp:

Kalapács koncert – 2014.10.04

Kalapács koncert volt tegnap a Club202 színpadán, a 2014-es “Metál az ősz” turné indult ezzel a bulival.

Igaz egy napra keveredett a nagy budapesti Ossian koncerttel, mégis ott tudtunk lenni ezen a bulin is – köszönhetően némi taxis rásegítésnek és a klub rugalmasságának (kivételesen később, 23h-kor indult a móka + kedvezményes belépő is járt a másik buliról érkezőknek) . Megérte a bevállalós hozzáállás: a közönség jelentős hányada emelte a magsaba a kezét a “Ki az aki átért a másik buliról?” kérdésre, majd másfél órán át szólt a metal, úgy, ahogy azt csinálni kell: vidáman, szívvel-lélekkel. Hangulatképek köszönetképp: