mobilmania címkével jelölt bejegyzések

Mobilmánia ismét a Barba Negrában

Októb eleje, Barba Negra Music Club: ismét a kalózhajó fedélzetén dübörgött a Mobilmánia, s hozzájuk vendégént ezúttal is csatlakozott Vikidál Gyula és Horváth Attila, meglepetésként pedig Závodi Janó és a születésnapos Som Lajos is.

Zefi engedélyével két videóm a buliról:

És a szokásos hangulatképek:

Mobilmánia koncert az Agárdi Popstrandon

Születésnapomon két számomra kedves zenekar is játszott az Agárdi Popstrand színpadán – Lord és Mobilmánia dalok szálltak a Velencei-tó felett. 

Gyönyörű naplementével köszöntött minket Agárd, majd felcsendültek a Lord nóták, utánuk pedig a Mobilmánia legénysége szórakoztatta a popstrandon összegyűlt nagyérdeműt – az est levezetéseképp az Ismerős Arcok lépett színpadra.

Még nincs egy éve, hogy először láttam színpadon a Mobilmánia zenekart – mégis már megmondani sem tudom, hány bulijukon voltam ott azóta, s hányszor fotóztam őket. Persze azóta sokkal több az ismerős, s barát a közönség soraiban, de a lényeg mit sem változott: a Fénypokol album nótái, Stula énekhangja, megjelenése és a fiatal gitárosok energikussága minden alkalommal meggyőz, elragad, elvarázsol. Ez történt ezen az estén is: géppel a kézben, mosollyal az arcomon énekeltem a dalokat.

Rendhagyó este volt: Zefi a szokottnál többet énekelt, többet volt elől mikrofonnal a kézben, s születésnaposokat is köszöntött (egy barát barátját és a csapat egyik technikusát). Hangulatos este volt, két kiváló koncerttel, barátokkal, a Velencei-tó partján. Aligha kell ennél több… És Veletek jövőre ugyanitt! 

Hangulatképek – köszönetképp:

Sorry:
- Please recheck your ID(s).
- If you are showing a private album, check that the "Retrieve Photos From" option is set to "User's Private Album" and that the Authorization Key is correct.

Mobilmánia koncert – 2015.07.09

Ezen a júliusi csütörtök estén a Mobilmánia zenekar legénysége szórakoztatta a Barba Negra Track közönségét – és nem is akárhogyan.

Különleges este volt ez, amit Zefiék az egészségügyben dolgozóknak ajánlottak, s ahol az időben (18h és 19h között) érkezők ingyenesen léphettek be. Az új dobossal (Csintalan Gyurival) játszó Mobilmánia zenekarhoz ezen az estén is csatlakozott Vikidál Gyula és Horváth Attila is, az előzenekar pedig most is a Bermuda RockbanD volt.

Ezalkalommal időben érkeztem a tetthelyre, mivel koncert előtt még dolgom volt: a Rockbook online rockmagazin számára készült egy interjú Stulával, aminek szem- és fültanúja lehettem (a lehetőségért köszönet Máthé Krisztának) – s ha már ott voltam, akkor néhány fotót is készítettem.

Szánom-bánom, de az előzenekar műsorát csak távolról hallgattam – sikerült csajos traccspartival eltölteni az időt. A Mobilmánia koncertjének kezdetére viszont már ismét a színpad előtt álltunk, csatlakozva barátokhoz – a Mobilmánia törzsrajongó csapatához.

Profi, vidám és energikus buli volt, régi és új dalokkal, Tunyóra emlékezéssel, pirotechnikával és mozgó dobogókkal. Koncert után pedig ezúttal is dedikálás és közös fotózkodás következett.

Hangulatképek  – köszönetképp:

Mobilmánia turnézáró – 2015.05.09

A Mobilmánia Fénypokol lemezbemutató turnéjának lezárásaként – 13 vidéki város után – a fővárosba érkezett, a Barba Negra Music Club színpadára.

A vidéki apró klubszínpadok után végre újra egy tágas és profi nagyszínpadon láthattuk, hallhattuk a Mobilmánia legénységét, s a Fénypokol nótákat (nyolcat a tizenötből). Nagy örömünkre ezúttal Vikidál Gyula is fent volt velük a színpadon, így a “klaszzikus” nóták mellett a Honfoglalás tételek és a “Szegény Magyarország” is terítékre került. A “Se kártyák, se csillagok” Zefi előadásában már csak a hab volt a tortán.

A teljes program (vastaggal szedve a Fénypokol album nótái):

1. Nyitány
2. Nem vagyok szikla
3. Fénypokol
4. Rocktóber
5. Vagyunk és maradunk
6. Tegnapi dal
7. Menj tovább
8. SZEBA TIMBA
9. Embered voltam
10. Utak filmje
11. Még ne búcsúzz el
12. Nem változol semmit
13. Vonat
14. Szegény Magyarország
15. Honfoglalás I-V
16. Az ördög itt belebukott
17. Miskolc
18. Újrakezdeném
19. Amikor zene szól
20. Se kártyák, se csillagok
21. Bárhová magaddal viszel
22. A zöld a bíbor és a fekete
23. Ez a mánia
24. Kétforintos dal
25. Utolsó cigaretta

Igazi örömzenélés folyt odefent, a technikának hála pedig igaz fénypokol volt, hangvihar és bizony tűzeső is. Néha már aggódtam, nem fulladnak-e bele a muzsikosok a színpadról lehömpölygő füstbe. Szerencsére nem volt probléma – önfeledten szólt a rock and roll, vidámság és energiaáramlás volt. Csakazértis megmutatták, hogy mindent tudnak (elsősorban azt, hogy a “közönséget nem csak felszínesen kell kiszolgálni”), s a rajongók szeretetét és bizalmát is élvezik. Több kamerával készültek a hangos-mozgóképes emlékek is, az ígéret szerint videoklip mindenképp készül belőlük.

Én pedig jól megbújtam jobb oldalt elől (a fotós árok peremén), s kattogtattam. Eredményképp 100+ (hangulat)képet adok ki most a kezem közül – köszönetképp:

 

Mobilmánia Budakalász – 2015.05.01

Ezen a május elsején a Tabán Fesztivál után a Mobilmánia zenekar második koncertje Budakalászon, családias hangulatban, szabatéren telt.

Az idei május elseje sűrű volt a Mobilmánia legénységének és rajongóinak is, hiszen a Tabán Fesztiválos szereplés után a budakalászi művelődési ház szabadtéri színpada várta őket. Két teljesen más léptékű buli, de a színvonal változatlanul magas volt.

Nem vágytam a Tabános tömegre, így “csak” a budakalászi bulit választottam, s nem bántam meg. Végre egy szabadtéri buli, családias, hangulatos és mégis vérprofi. Annak ellenére, hogy ez a koncert nem volt “Fénypokol Tour” állomás, szép számmal csendültek fel az új nóták is – nagy örömömre. Ezúttal könnyű dolgom volt fotósként: nem volt tömeg, így szabadon mozoghattam, viszont volt elegendő fény a színpadon, s mindegyik zenésznek jutott is belőle. Eredményképp sikerült végre szép számú képet lőni a csapat ifjú gitárosairól (Balázs és Márk), akik az utóbbi időben valahogy mindig “sötétben bújkáltak” előlem.

Hangulatképek – köszönetképp:

 

Mobilmánia Szolnok – 2015.04.25

Az immár egy éve új felállással játszó Mobilmánia zenekart szombaton a lemezbemutató turnéjának szolnoki állomására kísértük el.

Egy rajongótársam kedves-lelkes invitálása és a nyárias időjárás együtt megadták a végső lökést ahhoz, hogy vonatra üljek és a Fénypokol turné szolnoki koncertjén is ott legyek.

Az est helyszínét biztosító Váróterem Klub nevéhez hűen a szolnoki vasútállomás épületében található – így  nem okozott gondot az odatalálás, s az első hajnali vonat zökkenőmentes elérése sem. Első ránézésre egy teraszos kiskocsmával (sörözővel) volt dolgom, de beljebb érve kiderült, egy külön helység, koncertterem is tartozik hozzá.  Szkeptikus voltam kicsit, vajon alkalmas-e a terem rockzenei koncert lebonyolítására, de az első hangok felcsendülésekor megnyugodtam, Zefiék ismét lelkiismeretes munkát végeztek: a technikus csapat megfelelőképp felkészülve és felszerelve érkezett, így a hangzás meglepően jóra sikeredett.

A két előzenekar ezúttal is a Code Civil és a Bermuda RockBand volt, a Vikidál Gyulával kiegészült Mobilmánia csak utánuk lépett szinpadra. Az apró színpadon ezúttal se volt túl nagy a mozgástér – Zefi Hammond orgonája jelentős részt követelt belőle magának, így Bajnok és az ifjú gitárosok a színpad kb 2/3 részén osztoztak Stulával és Gyulával.

Feldübörgött a rock and roll, elszabadult a Fénypokol. Megtelt a tánctér, én pedig a kordonon belül találtam magam – betessékeltek, mondván fotósként ott a helyem, dolgozzak nyugodtan. Láb alatt voltam, mégsem hallottam egy rossz szót sem, sőt: a zenekar figyelt rám. Zefi még arra is ügyelt, hogy biztosan  sikerüljön a kép – kinézett rám, s megvárta a visszajelzést.

Szóltak a régi és új nóták, mi pedig mindet kedves ismerősként köszöntöttük. Hatásuk alá kerültünk, énekeltük őket, felszabadultunk, s kikapcsoltunk általuk. A Vikidál-Stula páros megörvendeztetett bennünket egy csodaszép “Szegény Magyarország” dalolással is, koncert után pedig dedikálás és közönség találkozó is kerekedett. Kedvesen, vidáman jártak közöttünk, fotózkodtak, beszélgettek. Élvezték a közönség szeretetét – hisz megérdemelték.

Hangulatképek – köszönetképp:

 

Mobilmánia koncert – 2015.03.07

A Mobilmánia zenekar országos lemezbemutató turnéján, a debreceni Kaptár Klub színpadán csendültek fel szombaton a Fénypokol album dalai.

A januári “Triumvirátus” bulin Zefi ültette a bogarat a fülembe, amikor megkérdezte tőlem, tervezem-e/tervezzük-e valamelyik vidéki turnéállomáson megnézni a bandát. Ezekután már nem volt olyan meglepő, hogy összehoztam. Összekötöttem a rég vágyott dolgokat, s egy kellemes hétvégét töltöttem a szülővárosomban.

Szombat este 10 perc séta árán jutottunk el a belvárosból a régi gyárépületi területen álló Kaptár Klubig. A lépcsők egy hangulatos, kicsike, ám rendezett klubba vezettek. Este nyolc körül még szinte üres volt a hely, de az előzenekarok (Bermuda Rock Band és Code Civil) végére azért csak összegyűlt a nép.

Igazi örömzenélést csaptak a srácok ezen az aprócska színpadon. Élvezték a közönség szeretetét, a testközelben játszás élményét, a pacsizást a rajongókkal, az új dalok sikerét. Nagy örömömre alig maradt ki Fénypokol-nóta, így széles mosollyal, kattogó géppel énekelhettem ezeket a szívemhez oly gyorsan odanőtt nótákat.

Kiváló este volt, ami sikeresen csillapította a “Stula-hiányt”. Mégis, így most méginkább várom a fővárosi állomást.

Hangulatképek – köszönetképp:

Mobilmánia Szilveszter – 2014.12.31

A “Mobilmánia Szilveszter” névre keresztelt 3 felvonásos örülethez a fővárosi Club202 (ex-Wigwam) szolgáltatta a helyszínt és lehetőséget.

Mivel a 2014-es év számomra új kedvencként hozta Zefi (Zeffer András) és a Mobilmánia zenéjét, helyénvalónak tűnt értük megszakítani az elmúlt évek rutinját a “nem szilveszterezés” tekintetében. Sok érv szólt e mellett: Zefi lelkesedése és aktív szervezői munkája, a Fénypokol album számomra oly kedves dalai, Molnár Péter “Stula” és Vikidál Gyula (énekes) kettőse, Zefi Hammond orgonája, valamint a “fotós érzékeny” ifjú gitárosok (Kispál Balázs és Csintalan Márk).

3 felvonásban és pontosan betartott időrend szerint szabadult el a pokol a Club202 színpadán. Volt itt minden: tombola, welcome drink, virsli, Rock Band és Mobilmánia koncert, majd hajnali 2 után egy kis “revü” műsor is – totális dilizés: dalra fakadó gitárosok, mulatós muzsika hard rock köntösben, Gedeon bácsi és társai. Vidám este volt, ahol a régi és klasszikus dalok mellett szinte minden Fénypokol albumos nóta is sorra került (nagy-nagy örömömre).

Hangulatképek – köszönetképp:

Mobilmánia koncert – 2014.10.23

A “Fénypokol” című új Mobilmánia album lemezbemutató koncertje volt a Barba Negra Music Clubban.

Életem második Mobilmánia koncertjét nagyon vártam, hisz Molnár Péter “Stula” mellett  Vikidál Gyula is színpadra lépett, s mert az új albumról már a megjelenés előtt publikált két nóta is nagyon tetszett – a kiváló énekesek és zenészek munkáját Horváth Attila szövegei erősítik.

Nem csalódtam. Szívből szólt a rock and roll, öröm volt nézni és hallani a csapatot: látszott az egymás iránti tisztelet és szeretet, a fiatalok (Molnár Péter “Stula”, Csintalan Márk, Kispál Balázs) és a nagy öregek (Zeffer András, Donászy Tibor, Kékesi “Bajnok” László, Vikidál Gyula) közös munkájaként létrejövő műsor fergeteges volt. Hangulatképek köszönetképp:

Mobilmánia koncert – 2014.09.06

 Az Aranykút Fesztiválon (Rákoscsabán) 18h-tól a Mobilmánia zenekar szórakoztattta a nagyérdeműt.

Zeffer András akusztik (Sörsátor, 2014.08.22) koncertje után megfogadtam, hogy amint lehetőségem nyílik rá, eljutok egy Mobilmánia/Rockband koncertre is. Szombatom végül úgy alakult, hogy ezt megtehettem. És nagyon nem bántam meg, sőt!

A zenekar 2014. áprilisa óta új énekessel büszkélkedhet, Molnár “Stula” Péter személyében – és hiába szeretem Rudán Joe hangját, Stula valahogy “ide” tökéletesen/jobban “illik”. Hangban, kiállásban, vidámságban és energiában is. Jó volt látni, hallani, fotózni a csapatot. Legközelebb is ott leszek (2014.10.23, Barba Negra Music Club).