Jó ideje nem votam már Triász koncerten, „zenekaroson” meg főleg nem. Ezen változtatott ez a nyári csütörtök este, amikor a zenekar vendégeként újra ott lehettem és élvezhettem az előadást – géppel a kézben újra a Barba Negra felé vehettem az irányt.
Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
2017. április 23-án a Barba Negra Music Club színpadán Jankai Béla 55. születésnapját ünnepeltük – életműkoncert volt ez a javából: örömzenélés szívemcsücske emberekkel.
Egy télies máricusi szombat estén ismét a B52 legénysége szórakoztatta a BackStage Pub törzsközönségét – a teltházas koncert az új basszusgitáros (Ács András / ex-Omen) bemutatkozó bulija volt, mi pedig meglepően hamar túllendültünk Járdány Barna hiányán.
Ezen az esős, télies márciusi estén nem túl lelkesen mozdultam ki a lakásból, de végül csak útnak indultam a BackStage Pub irányába, B52 koncertre. Az előzenekar (Stardust) utolsó számai alatt érkeztem, így már nem mentem előre fotózni, csak a kivetítőn követtem a színpadon zajló eseményeket.
A szünet gyorsan eltelt, s a házigazda B52 zenekar birtokba vette a színpadot. Meglepődve tapasztaltam, hogy Járdány Barna ismét hiányzik a csapatból, de ezúttal nem Jankai Sebastian helyettesíti őt. A „megfejtést” Béla hozta, amikor bemutatta a banda új basszugitárosát, Ács András személyében. Néhány nóta alatt bebizonyosodott, jót tett a csapatnak ez a „vérfrissítés”. Önfeledt örömzenélés zajlott a színpadon, Janó lendületben méltó új partnert kapott: András rutinosan és élvezettel vette a kihívást, mosolyával és vokálozásával engem pikk-pakk meggyőzött.
Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
A Karácsonykor a MOM Kultúrális Központban megtartott (és immár hagyományos) Triász nagykoncert sikerén felbuzdulva idén is újra átélhettük a klubban a „nagyzenekaros” Triász bulik hangulatát – és a nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal két egymást követő januári hétköznap estén csendültek fel az elveszett dalok a BackStage Pub háziszínpadán.
Mivel a karácsonyi bulin Párom oldalán szigorúan csak szórakoztam és nem kattogtattam, a klubbulin már nem szándékoztam kihagyni ezt a lehetőséget. Így azon a januári szerda (majd „közkívánatra” csütörtök) estén is géppel az oldalamon indultam a Backstage Pub irányába.
Ezen a két estén a trió ismét nagyzenekarrá bővült (Jankai Béla, Sipos Péter, Kálmán György mellé Jankai Sebastian, Jankai Valentin, Szűcs Janó, Gál Péter és Schneider Szilveszter csatakozott), így a klub apró színpada is megnőtt erre az estére. Szokatlan módon a kedvenc fotós sarkomat egy kordonnal védett robotlámpa bitorolta, így más lehetőség hiányában én újra a közönség közül fotóztam.
Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
Egy januári péntek estén teltház előtt csendültek fel ismét a jól ismert és szeretett nóták – a B52 legénysége hazai pályán szórakoztatta rajongóit is barátait.
Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
Hármas születésnap (Vikidál Gyula 70, Zeffer András 60, Mobilmánia zenekar 10) ürügyén egy álom vált valóra a fővárosi Papp László Aréna színpadán. Rajongók, barátok és kollegák – közel kilenc ezer rock barát – részvételével dübörgött a rock and roll négy órán keresztül a létesítményben.
Hónapokon át napi szinten került elém a buli plakátja, én mégis az utolsó pillanatig úgy gondoltam, megleszek nélküle. Aztán a karácsonyi Triász koncerten Jankai Béla egyik mondata a fülembe ültette a bogarat: Ő a zenei rendezője az Aréna-koncert első felének, s a „Vikidál 70” blokkban fiaival együtt kísérik majd az ünnepeltet. A kérdés akkor dőlt el, amikor néhány nappal a nagykoncert előtt megjelent Zefi sajtó akkreditációs felhívása és Párom is úgy vélte már épp eleget lustálkodtam itthon, s itt az ideje újra gépet ragadnom. Így kérdezősködni kezdtem, majd néhány óra késéssel elküldtem az akkreditációs kérést. Ennek eredményképpen pedig (Zefinek köszönhetően) egy fotós pass landolt a nevemre letéve a VIP pénztárban.
A buli estéjén már 18h után a helyszínen voltam, hiszen a kezdésig még meg kellett szereznem a pass-t és meg kellett találnom az F1 kaput is. A segítőkész biztonsági személyzetnek köszönhetően ez egészen gyorsan ment, bár ehhez végül majdnem egy teljes kört kellett tennem az épület körül. Az „all access” feliratú pass birtokosaként az Ifjúság útja felől lévő szürke fém kapun keresztül közvetlenül az öltözőkhöz vezető folyosóra jutottam, s innen a színpad is csak egy karnyújtásnyira volt már. Egy kis segítség és gyors tájékozódás után meglett a vendégeknek fenntartott öltöző is. Itt gyorsan megszabadultam a kabátomtól és már mehettem is körbe nézni, ismerősöket keresni. De néhány gyors üdvözlésen kívül hosszabb csevegésre már nem volt idő, hiszen rövidesen kezdődött a show.
A színpad előtt, a fotós „árokban” meglepő zsúfoltság fogadott. Egy komplett filmes sínrendszer közvetlen a színpad előtt, s meglepően sok fotós libasorban a maradék helyen a sín és a kordon között. Az ember magasságú színpad és a szélén ülő kontroll ládák (plusz egyéb vezetékek és kellékek) bosszantóan belógtak a képbe, a fénytechnika pedig sajnos közel sem volt fotós-barát. Tébláboltam még kicsit, de ahogy elindult a buli, én lassan megfeledkeztem a nem túl kedvező körülményekről. Életre kelt a kezemben a gép, s immár csak a színpadi események és a felcsendülő dallamok maradtak.
Az este gyakorlatilag két külön koncertre tagolódott, köztük egy rövid szünettel. Az első blokkban Vikidál Gyulát a Jankai család (Jankai Béla – billentyű, Jankai Sebastian – bass, Jankai Valentin – dob) és Czifra Miklós (gitár / Leander Kills) kísérte. Tagadhatatlan Jankai produkció volt, a Triász bulikról megszokott minőségi muzsikával és jópofa Dinamit és P. Box egyveleges megoldásokkal. A hangzást a Vass Lajos Szimfonikus Zenekar és a Toldi Tamás – Kósa Zsolt páros vokálja színesítette. Gyulához vendégként pályatársak is érkeztek. Gitárosként Szabó „Morci” László csatlakozott, míg a színházi éveket Nagy Anikó és Zöld Csaba képviselte, majd az MHV korszak dalaiból Homonyik Sándorral közösen szemezgettek. Magam is meglepődtem rajta, hogy az este két csúcspontját számomra most a kevésbé rockos tételek hozták. Zöld Csaba Nyomorultak szólója mellett a gyerekkoromban végtelenségig hallgatott „Föld és Ég Gyermekei” MHV nóta csalt most széles mosolyt és már-már könnyeket az arcomra.
A rövid szünetben az öltözőbe visszatérve gyors fénykép-válogatást rendeztem, s közben hallgattam a profi kollégák beszélgetését. A második blokk villámsebes átállást követően el is indult, s gyors egymásutánban jöttek a TRB/RB/P.-mobil, majd Mobilmánia dalok. Vendégként Závodi Janó, Lukács Peta, Homonyik Sándor és Horváth Attila is feltűnt a színpadon. A színpadon immár egy kijelző helyett három is működött, élethű-csodaszép grafikákkal fokozva a látványt. A program ezúttal hosszabbra nyúlt, s az eredeti tervekkel ellentétben nem ért véget 23h előtt. De ez itt és most, ezen a nagy estén belefért, vállalható volt.
Mivel én ezen az estén most a szokottnál jobban koncentráltam a fotós kihívás megfelelő szintű teljesítésére, korrekt beszámolót most nem tudtam volna írni. Helyette ajánlok egyet, ami a HARDROCK.HU hasábjain jelent meg tegnap és ITTolvasható.
A novemberi B52 klubkoncert ezúttal is vidám örömzenéléssel telt. Bizony jó volt újra látni, hallani a bandát a kedvenc klubom házi színpadán.
Múlt pénteken is örömmel indultam a belvárosi BackStage Pub felé, hiszen a klub egyik házi zenekara, a B52 zenekar koncertje várt ott rám. Nem hallottam őket már játszani egy ideje (a szeptemberi képek ITT), így épp ideje volt már újra időt szakítanom rájuk. A kezdeti időkkel ellentétben most már többségben saját nóták csendültek fel a színpadon. A feldolgozás nóták szép lassan kisebbségbe kerülnek a műsorban, és ez nagyon is jól van így. A srácoktól megszokott módon ezen az estén is vidám örömzenélés tanúi lehettünk. A legnagyobb élményt most mégsem a színpadon zajló események okozták. Sokkal inkább az a szeretet és megbecsülés, amivel többen is fogadtak engem (köztük Szűcs Janó, valamint a hely főnökasszonya, Juti is).
Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
A Triász novemberi klubkoncertje ismét telt házas volt – hiába a csütörtöki nap, csurig megtelt a BackStage Pub. Nagy örömömre ezúttal Gál Péter (elektromos hegedű) volt a trió vendége, így a szokottnál is vidámabb és színesebb este kerekedett.
Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
Ezen a szeptemberi csütörtök estén ismét egy teltházas Triász dalkör részese lehettem a BakcStaeg Pubban. Ahol ismét nagyvidáman, szívvel-lélekkel szóltak az elveszett, s megkerült dalok.
Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp: