2019. június havi bejegyzések

Kései találkozás a Rózsavölgyiben

Közel egy éve dédelgetett álmom vált valóra hétfő délelőtt, amikor két kedvenc színészemet (Molnár Piroskát és Jordán Tamást) fotózhattam játék közben – a Rózsavölgyi Szalonban jártam a “Kései Találkozás” fotóspróbáján.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy hétfő délután a Magyar Újságíró Országos Szövetségén (MÚOSZ) keresztül kaptam egy e-mailt – benne egy meghívót a Rózsavölgyi Szalon új előadásának fotóspróbájára.

Közel egy éve találtam ki, hogy a koncert termek mellett színházi körülmények között is jó lenne próbára tenni magam és a masinát – a Vazul Vére előadásokon történő kattogtatás nekem még mindig inkább “koncert” kategória, mint “színház”. Bár azóta fotóztam már egy opera előadást, de a számomra oly kedves prózai színházi darabokra mostanáig csak nézőként jutottam el – géppel a kézben még nem. Ez változott most meg. Nagy örömömre épp arra a helyszínre és előadásra jutottam el most fotósként, ahova egyébként “csak nézőként” is szerettem volna – Anyummal évek óta rendszeres látogatói vagyunk a Rózsavölgyi Szalon előadásainak, s a két idős színészt már többször láttuk itt is és együtt is játszani (Tisztelt Hazudozó, Romance.com). Így nem volt kérdés, hogy ott a helyem ezen a délelőttön a Szalonban.

A kicsilányt néhány órára Apára bízva indultam hétfő délelőtt a Szervita tér irányába, hogy 11 óra előtt nem sokkal meg is érkezzek a Rózsavölgyi Zeneműbolt felett található Szalonba. A bejáratnál a hely sajtósa, Karácsony Ágnes fogadott és láthatóan örült neki, hogy a MÚOSZ-nak köszönhetően fiatalabb fotósokat is megismerhet.

Gyors helykeresést és egy rövid várakozást követően el is indult a két felvonásos (40+30 perces) előadás, én pedig hamar meg is feledkeztem a külvilágról. Csak élveztem a két szívemcsücske színész játékát, hangjukat, gesztusaikat és minden apró rezdülésüket. Kezemben pedig újra (végre!) kattogott a masina. Ez a kedves, bohókás romantikus komédia egy újabb jutalomjáték a Molnár Piroska-Jordán Tamás párosnak. Minimális díszlettel és kevés kellékkel megoldott előadás, hiszen ezúttal sem a külcsín a lényeg, sokkal inkább az elhangzott mondatok, történetek. A két rutinos színész elragadó bájjal és könnyedséggel alakítja az életük alkonyán, kicsit késve egymással találkozó szanatóriumi főorvost és különös páciensét. A történetből sugárzik az életszeretet – üdítő színfolt ez a mai világban. És kifejezetten jót tesz neki a “happy end” hiánya – a lezáratlan, ki nem mondott egymásra tálalás, a “valahol, valamikor mèg találkozunk” befejezés. Egy könnyed előadás, ami után jó érzéssel és vidáman indul haza az ember – így természetesen megnézése erősen ajánlott.

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

Kései találkozás – fotóspróba 2019.06.03 / Google Photos