Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
szinhaz kategóriaarchívum
Kései találkozás a Rózsavölgyiben
Közel egy éve dédelgetett álmom vált valóra hétfő délelőtt, amikor két kedvenc színészemet (Molnár Piroskát és Jordán Tamást) fotózhattam játék közben – a Rózsavölgyi Szalonban jártam a „Kései Találkozás” fotóspróbáján.
Az egész úgy kezdődött, hogy egy hétfő délután a Magyar Újságíró Országos Szövetségén (MÚOSZ) keresztül kaptam egy e-mailt – benne egy meghívót a Rózsavölgyi Szalon új előadásának fotóspróbájára.
Közel egy éve találtam ki, hogy a koncert termek mellett színházi körülmények között is jó lenne próbára tenni magam és a masinát – a Vazul Vére előadásokon történő kattogtatás nekem még mindig inkább „koncert” kategória, mint „színház”. Bár azóta fotóztam már egy opera előadást, de a számomra oly kedves prózai színházi darabokra mostanáig csak nézőként jutottam el – géppel a kézben még nem. Ez változott most meg. Nagy örömömre épp arra a helyszínre és előadásra jutottam el most fotósként, ahova egyébként „csak nézőként” is szerettem volna – Anyummal évek óta rendszeres látogatói vagyunk a Rózsavölgyi Szalon előadásainak, s a két idős színészt már többször láttuk itt is és együtt is játszani (Tisztelt Hazudozó, Romance.com). Így nem volt kérdés, hogy ott a helyem ezen a délelőttön a Szalonban.
A kicsilányt néhány órára Apára bízva indultam hétfő délelőtt a Szervita tér irányába, hogy 11 óra előtt nem sokkal meg is érkezzek a Rózsavölgyi Zeneműbolt felett található Szalonba. A bejáratnál a hely sajtósa, Karácsony Ágnes fogadott és láthatóan örült neki, hogy a MÚOSZ-nak köszönhetően fiatalabb fotósokat is megismerhet.
Gyors helykeresést és egy rövid várakozást követően el is indult a két felvonásos (40+30 perces) előadás, én pedig hamar meg is feledkeztem a külvilágról. Csak élveztem a két szívemcsücske színész játékát, hangjukat, gesztusaikat és minden apró rezdülésüket. Kezemben pedig újra (végre!) kattogott a masina. Ez a kedves, bohókás romantikus komédia egy újabb jutalomjáték a Molnár Piroska-Jordán Tamás párosnak. Minimális díszlettel és kevés kellékkel megoldott előadás, hiszen ezúttal sem a külcsín a lényeg, sokkal inkább az elhangzott mondatok, történetek. A két rutinos színész elragadó bájjal és könnyedséggel alakítja az életük alkonyán, kicsit késve egymással találkozó szanatóriumi főorvost és különös páciensét. A történetből sugárzik az életszeretet – üdítő színfolt ez a mai világban. És kifejezetten jót tesz neki a „happy end” hiánya – a lezáratlan, ki nem mondott egymásra tálalás, a „valahol, valamikor mèg találkozunk” befejezés. Egy könnyed előadás, ami után jó érzéssel és vidáman indul haza az ember – így természetesen megnézése erősen ajánlott.
Hangulatképek (a „kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:
Rigoletto fotós próba a Margitszigeten
Tegnap este életemben először fotóztam opera előadást. Az OperaInfo.hu csapatának kérésére ragadtam gépet és örökítettem meg a Rigoletto előadás pillanatait. Mindezt tehettem a bemutató előtti fotós próbán, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Néhány hónaoja a fejembe vettem, hogy színházi terepen is próbára teszem magam fotós státuszban. Ekkor jött a MusicalInfo.hu csapatának felhívása: új fotós csapattagokat keresnek. Jelentkeztem, tegnap pedig megkaptam a „bemutatkozási” lehetőséget is: operabemutató előtti fotós próbán való részvételre invitáltak.
Bár a prózai színház nagy kedvencem, az opera és operett műfajért már nem rajongok, így dupla kihívást jelentett a feladat. Egyrészt a kicsi- és közepes koncert termek helyett egy hatalmas színházi térben kellett dolgoznom, másrészt egy hoszzú nap végén egy pörgős, eseménydús koncert helyett a vontatottabb, „szenvedősebb”, három óra hosszú előadás alatt „kellett” végig ébren és éberen maradnom.
A próbára való bejutás meglepően zökkenőmentesen zajlott. Elég volt a helyszínt és időpontot tudni, a személyzeti bejáraton át már akadály nélkül jutottam be a próbára, s a nézőtérre – máshogy nem is sikerült volna, hiszen a főbejárat és a lépcsők mindenhol le voltak zárva, személyzetnek pedig nyoma sem volt.
Az előadás pedig kellemes csalódás volt. Verdi Rigoletto operája ezúttal a vártnál modernebb köntösben, színházi előadásként is jól értelmezhető módon került színpadra. Az élő zenét szolgáltató nagyzenekarért az első perctől rajongtam, s a darabbal is szerencsém volt. A Rigoletto operában a férfi énekesek dominálnak, kellemes bariton és tenor dallamokkal. A két főszereplő bőrébe olasz és mexikói vendég énekesek bújtak, így a „látványra” sem lehetett panaszom.
Hangulatképek – köszönetképp: