2016. december havi bejegyzések

So far so good – 2016

Amikor 2015. év végén írtam ehhez hasonló „évértékelő” sorokat, meg voltam róla győződve, hogy a 2016. évem a koncertfotózásról fog szólni – aztán ez mégsem egészen így történt…

Volt benne persze számos fotós élmény és büszkeségre okot adó pillanat is, de az élet ennél sokkal kegyesebb volt hozzám: tavasszal társat adott mellém, őrültet, energikust, szabad lelkűt és türelmest – olyat, aki szívesen csatlakozik hozzám koncerteken és nem bánja hogy ilyenkor kicsit “dolgozom” is, s akinek a kedvéért 35 évesen bizony benzintyúk lettem, s bejártuk együtt kétkeréken az ismeretlen és csodaszép grúz tájakat is (18 nap, 5 000 km )…

Fotós sikerekkel és elismerésekkel indult az év. Szóhoz alig jutottam mikor rövid egymás utánban két általam nagyra tartott énekes kérte sajtó anyaghoz a képeimet – Tóth Attiláról (Pokolgép) készített képeim fél- illetve teljes oldalas terjedelemben jelentek meg a Hammer hasábjain, s immár Rudán Joe figyelmét és szeretetét is élvezem: egy jól sikerült fotósorozat eredményeképp így lehettem (és lehetek a jövőben is) vendége számos koncertjén, s így kerültek a képeim az új lírai lemezének borítójába is – a CD korong dedikált példánya pedig ajándékként a postaládámba.

A “nagyok” mellett töretlen maradt a “kicsik” iránti elkötelezettségem is. Továbbra is lelkesen fotózok tribute bulikon, mini fesztiválokon, s egyre bővül a “szívemcsücske formációk, zenészek, énekesek”  listám is. Talán nem meglepő, hogy ezen a listán történtek változások is, van aki lentebb csúszott, van aki kiérdemelte az előkelőbb helyet, mert tett érte és megérdemelte (kedvessége, figyelmessége vagy épp “csak” tehetsége által). A felsorolásba bele sem kezdek, de természetesen akinek inge az vegye bátran magára.

Vannak (voltak és lesznek is) hazajárós helyek: koncerthelyszínek, kis klubok, vendéglátóipari egységek és színháztermek is – ahol azt érzem, hogy a sok lehetőség közül épp aznap és épp ott a helyem, egy előadás, egy koncert vagy épp “csak” egy ital és egy jó beszélgetés kedvéért. És mindehhez vannak társak is: néhány jó barát, kik életem részei már hosszú évek óta…

Összességében és részleteiben is kiváló év volt, sosem unatkoztam és sosem voltam igazán szomorú. Most jöhet a következő, a 2017. év, s legyen Nekem-Neketk ugyanilyen jó, sőt, még jobb!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

“Szög 30” koncert az S8 Undergroundban

Szabó Gergely “Szög” 30. születésnapja ürügyén örömzenélést csapott ezen a decemberi szombat estén az S8 Undergroundban – nagy örömömre a meghívott énekesek, közreműködők között Jósa Tamás és Scholtz Atka is ott volt.

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

Szög 30 – 2016.12.17 / Google Photos

The Unplugged Faces az S8 Undergroundban kmk Nahi, Szög, Tommy

Egy hűvös téli estén akusztikus örömzenélést csapott a The Unplugged Faces legénysége (Nachladal István – ének, Szabó Gergely – billentyűk, vokál és Gellér Tamás – gitár, vokál) az S8 Underground Club kistermében – kiváló kikapcsolós este volt ez egy dolgos hét végére, köszönöm.

Szög (Dalriada, Mandara) igényes zene iránti elhivatottsága és Nahi (ex-Wisdom, Invader) hangja nekem garancia volt rá, hogy ebből valami nagyon jó fog kisülni – és nem csalódtam. Bő egy éve vágytam már rá, hogy halljam ezt az akusztikus formációt élőben, s nem hiába: nagy rock klasszikusok (s nagy örömömre köztük egy Wisdom és két Bruce Dickinson nóta is) követték egymást közel 2 órán keresztül, igényesen, vérprofin, szívvel-lélekkel.

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

The Unplugged Faces – 2016.12.16 / Google Photos

RockPlace mini Fest a Dürerben

Egy novemberi szombat éjjelen a Dürer Kert középső termét változatos muzsika töltötte be – a RockPlace mini Fest fellépői között többek között a Continoom, az Echonald és a Salvus szórakoztatta az ott összegyűlt nagyérdeműt. 

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

RockPlace mini Fest – 2016.11.12 / Google Photos

Happy Finish Tribute Fesztivál a Dürerben

A 2016-os év utolsó tribute bulija dübörgött a Dürer Kert három termében ezen a decemberi péntek éjjelen – és bizony talán ez (a Happy Finish Tribute Fesztivál) volt az eddigi legjobb ilyen típusú buli itt – többek között a City Of Moon, a Wolverine Blues Brothers, a Green Men és a Scary Guyz szórakoztatta a szép számban összegyűlt közönséget.

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

Happy Finish Tribute Fesztivál – 2016.12.09 / Google Photos

A “menetrend” pedig ez volt:

Nagy Terem

20:00 Rammstein by Rammsturm
21:10 Metallica by Scary Guyz
22:30 KoRn by gRaiN
00.00 Slipknot by Slipchaos

Room 041

20:00 Meshuggah by Meshumatic
21:10 Entombed by Wolverine Blues Brothers
22:20 Opeth by City Of Moon
00:00 Type O Negative by Green Men

Kis Terem

20:30 Eluveitie by Eravistae
21:30 Dark Side Show (disco meets metal)
22:30 Volbeat by Volband
23:50 Running Wild by Privateer