2014. július havi bejegyzések

Zártosztály koncert – 2014.07.30

Sipos Peti és Kálmán Gyuri kedvéért néztem le tegnap Zártosztály koncertre a Barba Negra Trackbe. Ezúttal a kis színpadon szólaltak meg az Edda dalok – a srácoknak hála dallamosabban, mint az eredeti. Számomra ez most mégsem volt elég – bizony a két szívemcsücske énekes önmagában nem elég hozzá, hogy energiával töltse meg ezeket a régi dalokat – ahhoz kellett volna a csapat-összhang és egy  kis zenei alázat is. A jövőben maradok a B52 és Triász koncerteknél (ott ezek a dalok élnek és igazak).

II. Cry Free tábor – 2014.07.25-27

II. Cry Free tábor (zenekar-közönség találkozó) néven futott, de valójában egy kellemes, barátokkal töltött családos hétvége volt. Néhány óra telt el Nélkületek, és máris hiányoztok! 🙂

Volt itt (az alsóörsi Európa Kempinbgben) minden: pihenés,  pancsolás, ping pong és röplabda bajnokság, borgácsozás, bűvész műsor (by WolfMagic), érdekesnél érdekesebb beszélgetések, iszogatás és hajnalig tartó zenebona. Egyeseknek éjszakai bringázás is.

Még sok ilyen alkamat!
Addig is: koncerten találkozunk….

Pokolgép 30 – 2014.06.07

2014. június 7-én jubileumi Pokolgép koncert volt a Petőfi Csarnok (PECSA) szabadtéri színpadán.

Múlt és jelen egymást követte a színpadon:  a Kalapács József vezette ’84-es felállás és a mai legénység (ének: Tóth Attila) is egy teljes koncertet adott. Vendégként pedig a Words of Blood és Omen zenekarok hangolták a közönséget. Már 17h-kor szólt a rock and roll, és csak jóval 22h után hallgattak el a hangfalak.

Triász koncert – 2014.06.05

A június elejei Triász buli a szokásosnál is vidámabb volt. Mosolygós  örömzenélés volt a Backstage színpadán – s én ezért szeretem őket igazán: szívvel-lélekkel csinálják, családias,  fantasztikus bulik ezek.

 

Wisdom, Bloodbound, Tales of Evening koncert – 2014.07.18

Ugyan a Wisdom kedvéért voltunk pénteken a Barba Negra Track-ben, de végül a Bloodbound féle svéd metal muzsikát is szívesen halgattuk. Várjuk őket vissza – szeretettel. Külön dicséret jár azért, hogy a buli végén a két énekes együtt is dalra fakadt.

Közben kattogott a gép is rendesen, s szép számú kép került ki a kezeim közül:

 

B52 koncert 2014.07.19

A budapesti Backstage Klub záróbuliján, 2014.07.19-én, a B52 legénysége szórakoztatta a közönséget :


A jól ismert és szeretett nóták mellett egy új dal is felcsendült:

Csak a szél

Hideg téli éjszakán
Sűrű ködben hó szitál
Kint fagyos szél fúj
Az ablakon jégvirág

Addig míg a gyertyaláng
Fénye mellett megtalálsz
Nincs mit félned, óvlak Téged
Csak bújj közel, hozzám

Élvezd minden percét
S lassan múljon el
A hajnal itt találjon
Még ne indulj el

Kint csak a szél vár, semmi más
Ahogy vágtat az éjen át
Várj, amíg tombol
Ne menj tovább

Csak a szél az, semmi más
Ahogy vágtat az éjen át
Várj, amíg tombol
S csak azután menj tovább

Úgy, ahogy még senki sem
Úgy majd, mint egy gyermeket
Kit minden bajtól óvni kell
Én úgy vigyázok Rád

Élvezd minden percét
S lassan múljon el
A hajnal itt találjon
Még ne indulj el

Kint csak a szél vár, semmi más…