Könyv kategória bejegyzései

Könyv: Hanga és Várkony III

Bő fél évvel az első két kötet után kezem közé kaparintottam a Hanga és Várkony sorozat harmadik könyvecskéjét is – Mészöly Ágnes és Jósa Tamás közös munkáját, a Várkony és a könyvtár réme történetét – felnőtt fejjel ismét nagy örömmel olvastam ifjúsági regényt, és gyönyörködtem egyik kedvenc énekesem/fotóalanyom vagány, csodaszép rajzaiban.

Hanga és Várkony III: Várkony és a könyvtár réme (borító)A könyv megjelenéséről most már legalább előre tudtam és vártam, a Könyvhét kapcsán tartott dedikálásról viszont ezúttal is lemaradtam – szánom-bánom, de szolnoki fesztiválozás miatt nem voltam épp akkor a fővárosban.

Végül közel két hónap csúszással, de beszereztem a könyvet – épp jókor, hiszen érkezett rokon gyerkőc érdeklődő kérdése, van-e már folytatása a decemberben  ajándékba kapott két könyvnek (az év végén ennek kapcsán írt bejegyzésemet lásd ITT).

Fellapozva a 200 oldalas könyvet néhány órára ismét visszacsöppentem Kövespart mindennapjaiba, ahol az ötödikes kiskamaszok (Jónás Várkony és Sárlóki Hanga) újabb rejtélyre bukkantak és nyomozni kezdtek a könyvtárban történt furcsa dolgok után.

Könyv: Hanga és Várkony I-II

Sajátos bája van annak, amikor az ember felnőtt fejjel olvas ifjúsági regényt, s belefeledkezik. Így jártam én a napokban a Hanga & Várkony történet első két kötetével.

12432740_1090834870956548_1334125703_o

Karácsony előtt épp ajándékot kerestem rokon gyerkőcöknek, amikor belefutottam a második Hanga & Várkony könyvről szóló posztba Jósa Tamás (énekes – DivideD, Invader, Iron Inside…) oldalán. A Vazul Vére TV róla szóló portréfilmjének köszönhetően („… szabadidőmben gyerekkönyveket illusztrálok…”) ezúttal már tudtam mit kell néznem, mit keres egy ifjúsági könyv az énekes oldalán: Mészöly Ágnes regényének lapjain Jósa Tamás rajzai várnak az olvasóra. A fülszövegekbe beleolvasva győzött a kíváncsiság, s beszereztem mindkét könyvet (Hanga és a lényegrablók, Tavaszi divatőrület). Majd ha már a kezemben volt a két könyv, csak belelapoztam, beleolvastam mielőtt elajándékoztam volna – aminek természetesen az lett a vége, hogy elejétől a végéig olvastam mindkét történetet, majd billentyűzetet is ragadtam.

12414019_1090834877623214_958643540_o A 140/157 oldalas könyvek kellemesen nagy betűvel íródtak, s a fekete-fehér rajzok néhol teljes oldalon, máskor a szövegbe ékelődve, vagy épp egyszerre mindkét oldalon magának helyet követelve kísérik az ötödikes Jónás Várkony és Sárlóki Hanga kalandjait. Egyedül az ablakos borítóból kikandikáló rajz lett színes, de ez teljesen jól van így – kívülre kell figyelemfelhívásként, belül viszont hangulatilag épp megfelelőek. A történetek meglepően érdekesek, felnőtt fejjel sem unalmasak – jó eséllyel a kiskamaszok számára sem azok. Különösen tetszik, hogy végre nem angol/amerikai helyszínekkel, nevekkel találkozik a lapokon az olvasó, s a mai menő dolgokon (mobiltelefonok, számítógépes játékok, zenekarok és focicsapatok) túl a klasszikus értékeknek is helye van ebben a világban: a különc, jó tanuló Hanga kiváló hegedűs, Várkony pedig a kendó versenyek mellett a néptánc csoportban is kiválóan teljesít. Ráadásul a Kövesparti Általános Iskolában barát lehet a községi fiú és a fővárosból jött lány, s az unalmas napokat nyomozással és különös esetek (ezúttal a lényegtelenítő gép illetve a különleges holmik boltjának titka) felderítésével színesíthetik.

12404897_1090834860956549_413827726_oMindkét kötet kiváló munka, jár érte a dicséret minden érintettnek. S természetesen várjuk a folytatást, Hanga és Várkony újabb kalandjait.

(Ezúttal is köszönet Jósa Tamásnak, hogy rendelkezésemre bocsátotta az itt látható rajzait.)

Könyv: Vazul Vére kalandregény

A színpadi- és színházi előadások, akusztikus koncertek és a dupla CD anyag után immár könyv formában is elérhető a Vazul Vére történet.

Amikor a Vazul Vére rockopera útjára indult csak reméltem/reméltük, hogy eljutunk eddig a napig, és könyv formájában is újraélhető lesz a varázslat. A Vörösmarty Imre (Ermi) által megálmodott rockopera története alapján, azt kiegészítve született meg Kaltenecker Dóra tollából a Vazul Vére történelmi kalandregény. És bizony minden várakozást felülmúlt az elkészült könyv – és ebben is, most is a teljes stáb benne van, ez is a “Vazul család” közös munkája.

A két könyvre, 6+9 fejezetre tagolt, 330 oldalas kötet megjelenésében is kiváló munka. Jól látható, könnyen olvasható darab, ami bizony már igen ritka a mai világban. Jó minőségű papíron, szép betűtípussal és könnyen olvasható betűmérettel, gondosan szerkesztett könyvvel van dolgunk. S megvannak benne azok az apróságok is, amitől egyedi darab lett: egy-egy színes kép a fejezetek elején, az életfában megbújó oldalszámok a lap alján, s a minden oldal tejéről visszaköszőnő életfa és Vazul Vére felirat.

A beltartalom pedig lenyűgöző. Fantasy ciklusokhoz szokott lényem örömmel üdvözölte a fantáziavilágban megszokott (és azokhoz oly hasonló) sodró lendületű, fordulatos történetet: Vazul véreinek (András, Béla és Levente hercegek) krónikáját a legfiatalabb fiú szemszögéből elmesélve. Vazul megvakíttatásának napján indul a történet, s a száműzött trónörökösök visszatértéig kísérhetjük el útjukon a testvéreket: menküléssel, tanulással, várakozással, bánattal és örömmel teli éveken át, ahol a gyerekekből ifjú felnőttek válnak, harcos, hadvezér vagy épp táltos. És ott van benne az előadásból már ismert szerelmi szál is: Levente és Hajnal szerelme, küzdelme és egymásba vetett hite. És mégsem ez a legerősebb vonzerő számomra a regényben. Itt is ugyanaz fogott meg igazán, ami például Robin Hobb Látnok ciklusában: Hobb világában mesterségnek és ösztönnek hívják, itt úgy, a táltosok képessége. Hava, Zerind, Torda és Levente. Mind táltosok, s külön egyéniségek, könnyen szívbe zárható karakterek…

Ezúttal is magasra került a léc, s bizony megérte: kiváló regény született, profi, igényes munka – jár az elismerés érte! Egyetlen hibája, hogy nem vehetem le a polcról a második, harmadik kötetet, hogy újra alámerüljek Levente csodálatos világába…. az pedig már csak a hab lenne a tortán, ha e-book formátumban is lenne belőle…