yosha címkével jelölt bejegyzések

25. Rockmaraton: csütörtök – Invader koncert

A 25. Rockmaraton nekem az első volt – ráadásul sajtós szerepben telt, bár csak csütöröktől tudtam ott lenni. Az első napom fénypontja az Invader zenekar koncertje, csalódása pedig a Nevergreen lett.

Csütörtök délután, vonattal érkeztünk meg a 25. Rockmaratin helyszínét adó Dunaújvárosba. Sátrazás helyett a kollégiumi apartmanok kényelmét választottuk., így első utunk a Dózsa György úti szállásunkra vezetett – jól döntöttünk: itt a két szobából álló lakóegységhez külön fürdőszoba tartozik, a szobában hűtő, rend, tisztaság és vetett ágy várt minket.

Ugyan a fesztiválbusz “Dózsa-mozi” megállója nem esett messze a kollégiumtól, de mivel a pontos menetrendet és a megálló helyét akkor még nem sikerült kideríteni, végül taxival indultunk a fesztivál helyszínére, a Szalki-szigetre. A két műszakban, 20 autóval dolgozó helyi társaság (Sárga Taxi) kiválóan teljesített: 990 forintos fix áron, korrekt és kedves sofőrökkel szállította a fesztiválozókat a sziget és a város között.

A fesztivál élhető és kezelhető méretének köszönhetően a bejutást követően 10 perc elég volt felmérni a helyet és eligaszodni a 4 színpad között. Fröccsel a kézben indultunk a nagyszínpad felé, ahol már ment a Depresszió koncertje. Alig múlt nyolc óra, a közönség mégis kiváló volt: egy emberként térdelt le, majd ugrott fel a színpadról felhangzó “mindenki ugrik” sor hallatán. Bár továbbra sem vagyok Depressziós rajongó (nekem valahogy még mindig nem eléggé egyediek, túl sok a Tankcsapda “feeling”), a “Nem akarok elszakadni” és “Csak a zene” nótáknak örültem.

A nagyszínpad mellett lévő Hammerworld Arénával folytattuk az estét. Szervezői bravúrnak hála a két színpad helyenként  átfedésben lévő  műsora lényegében nem zavarta egymást – persze ennek ára volt: a kisszínpad sátra blokkolta a kívülről érkező hang mellett a levegőt is. Az Ideas zenekar koncertje mégis maradásra bírt. Nem vagyok a női énekesek híve, de esetükben kivételt tettem – ehhez a dallamos metal muzsikához jól illett Kun Anita hangja.

A nagyszínpadon már ment a Biohazard buli, én mégis maradtam a Hammerworld színpad közelében, hisz igazából a következő fellépő miatt voltam itt aznap: az Invader zenekart azóta szerettem volna élőben látni-hallani, hogy a frontemberüket (Jósa Tamást) először hallottam Torda szerepét énekelni a Vazul vére rockoperában. Bizony, nem csalódtam: azt az erzerarcú és kiváló hangú frontembert láttam viszont a színpadon, akit korábban megismertem – aki már a beállás alatt bolondozott, szórakoztatta a közönséget és önmagát is (a sátor másik végében felhangzó karaoke alapra történő “Tinédzser dal” ráénekléssel, majd egy rögtönzött akusztik dalolással). Majd végre elindult a buli, s jöttek a saját és “cover” nóták vegyesen. Kedvencem lett a 2014-es “Szép új világ” lemezen is hallható Ezer wattos vallás daluk, kellemes meglepetés volt a “Soha nem elég” nóta felbukkanása, a Helloween dal repertoárba kerülése viszont már nem lepett meg.  Kiváló buli volt, csak túl rövid – iszonyatosan hamar elrepült az az egy óra. Bármeddig elhallgattam volna még őket. Egy biztos: nem ez volt az utolsó buli, ahol az első sorokból hallgattam őket végig, s kattogott a gép is a kezemben.

Hangulatképek – köszönetképp: