sipos peter címkével jelölt bejegyzések

Januári Triász dalkör a BackStage-ben

Januári klubkoncertjét adta hazai pályán a Triász formáció, azaz ismét a Jankai Béla -Kálmán Gyuri – Sipos Peti triumvirátus mókázott és zenélt a BackStage Pub színpadán.

Hangulatképek (a “kevesebb több” elvet követve) – köszönetképp:

Triász koncert – 2015.07.23

A Triász júliusi klub buliján, egy csütörtök estén, újra felcsendültek az elveszett dalok a BackStage Pub színpadán.

A kánikula és a hétköznapi időpont ellenére is szép számmal gyűltünk össze az ehavi Triász klub buli ürügyén. A forróság ellenére a szokásos vidámkodós bulit élvezhettük: volt Titanic nagyjelenet, majd egyszercsak Gyuri kikötött Béla mellett, Sipi  pedig a dobok mögött. Vendégként ezúttal Csiszér Levente gitárjátéka színesítette a műsort, melyben a szokott nóták mellett néhány ritkaság is felcsendült – személyes kedvencem most a “Hűvösek az éjszakák” Dinamit nóta és a “Szegény Magyarország” lett,

Hangulatképek – köszönetképp:

Triász & Gál Péter – 2015.05.22

Ezen a májusi péntek estén a Triász legénysége Gál Péterrel (hegedű – Kormorán, Attila Fiai Társulat, Kalapács és az Akusztika, Latin Varázs) kiegélszülve szórakoztatta jófajta muzsikával és szertelen vidámkodással a BackStage Pub közönségét.

Az ehavi szokásos Triász buli is a “kötelező program” listán szerepelt, hisz a Jankai-Kálmán-Sipos triumvirátus féle féktelen vidámkodás egy hosszú hét végén is garantáltan jó kedvre tud deríteni.

Ezúttal sem volt ez másképp: két blokkban  22 elveszett és megtalált dal csendült fel ezen az estén, vidáman-bolondosan-vérprofin. Nagy örömömre számos nótában hallhattuk Gál Peti hegedűjátékát – újabb színt csempészve ezzel az ismert, s szeretett nótákba – az “Emlékül”-be például a hegedű valahogy kifejezetten jól illik. Meglepetésemre és nagy örömömre egy Tankcsapda nóta is felbukkant a műsorban: a “Gyűrd össze a lepedőt velem” egy XL Sisters (Nagy test, nagy élvezet) és egy Bon-Bon (Valami Amerika) nótával házasítva került terítékre.

Döbinek hála ezeket újra-meg-újra átélhetem:
https://youtu.be/VB7pqIcykOI
https://youtu.be/qT-dJj_20OE

A szokottnál is bolondosabbra sikerült az este. Volt itt minden: marionett bábozás dobverőkkel, színpadi kávézás, és a “Kérdések” alatt némi dublőr-playback játék is. A ráadásként felcsendülő “Lehettem volna” már c sak a hab volt a tortán – továbbra is kedvenc, ahogy hagyják a srácok, hogy Béla énekelje a refrént, mondván hármuk közül csak Ő a zenész…

 “…de ha szólnak a régi dallamok,
újra örömöt ad,
az, hogy zenész vagyok….”

Hangulatképek – köszönetképp:

Triász 3. születésnap – 2015.04.24

Ezen az áprilisi péntek estén a Triász formáció 3. születésnapját ünnepeltük a városligeti BackStage-ben.

Már 3 éves lett a Kálmán Gyuri-Sipos Péter-Jankai Béla triumvirátus, a Triász zenekar. A születésnapi koncert otthoni pályán és telt házzal zajlott – sokan be sem jutottak. Nyolctól a Tolcsvay Trió alapozta meg a hangulatot, majd a Triász következett. Az első etap során öt nóta erejéig (igazi születésnapi ajándékként, vendégént) Vikidál Gyula csatlakozott a fiúkhoz. Mindebből csodaszép dalolás kerekedett, az este fénypontját egyértelműen a Vikidál-Kálmán duó által előadott “Szerencse katonája” (a Deep Purple Soldier of Fortune nótájának magyar verziója) jelentette – minden gesztus, pillantás és mozdulat szeretetről és tiszteletről árulkodott. A szünet előtt az elmaradhatatlan torta is megérkezett a színpadra, a második blokkban pedig egy kis B52 “reklám” is helyet kapott, hisz a Csak a szél nóta épp illik a Menj tovább P. mobil nótához. A ráadás t követően igazi meglepetés ajándék várta a srácokat. A begördülő óriás tortából Kiszel Tünde lépett ki és köszöntötte a születésnaposokat.

Még sok-sok ilyen vidám születésnapot Nektek!

Hangulatképek – köszönetképp:

 

Triász koncert – 2015.04.04

Szombat este a Sing-Sing zenekar vendégeként mutatkozhatott be a Triász formáció  (Jankai Béla, Kálmán György, Sipos Péter) a Barba Negra Music Club közönségének.

Aznap ez már a második Triász koncert volt (a fiúknak délután négytől még az esztergomi sonkaszegő fesztiválon volt jelenésük), mégis töretlen lelkesedéssel csendültek fel az elveszett dalok a kalózhajó fedélzetén. A kicsiny klubszínpadok után furcsa volt a srácokat ilyen nagy színpadon látni – az az előnye azért megvolt, hogy itt Béla nem szorult a háttérbe.

A közönség sorai között fel-alá járkálva jó volt hallani az elismerő reakciókat – azoknak is tetszett a móka, akik eddig nem futottak bele egyetlen Triász koncertbe sem.

Hangulatképek – köszönetképp:

Triász koncert – 2015.02.27

Immár a Jazzy Pub színpadán is havi rendszerességgel csendülnek fel az elveszett dalok a Triász legénységének tolmácsolásában.

Úgy alakult, hogy két egymást követő pénteken is felcsendültek az elveszett dalok a fővárosban, a Kálmán-Sipos-Jankai hármasfogat (Triász) előadásában. Mégsem volt kérdés, hogy újra ott a helyem, géppel a kézben.

Újfent rá kellett döbbennem, hogy a Jazzy-ben a kezdés a szokottnál későbbi, így a 21:30-as érkezés ellenére is közel egy órám volt beszélgetni, barátkozni. Most is két körben csendültek fel a dalok, köztük egyre több az első és második CD-n még nem szereplő tétellel. Szólt a boogie és a rock and roll, tiszta szívből, örömmel. Vidámkodós este volt, szöveg átköltésekkel, csipkelődő-évődő beszólogatásokkal, jófajta humorral.

Szerencsém volt, most a korábbinál több fény jutott a színpadra, így volt értelme színesben fotózni. Fülig érő mosoly kíséretében kattogott a gép a kezemben, tiszta szívből nevettem a poénokon, s énekeltem a már jól ismert nótákat.

Hangulatképek – köszönetképp:

Triász koncert – 2015.02.20

Februári Triász vidámkodás a Backstage színpadán – ahol ismét teltház előtt csendültek fel az elveszett (de megtalált) dalok.

Az immár szokásosnak mondható dilemmával álltunk szemben ezen a péntek estén is – két helyen is nagyon ott kellett volna lennünk egyazon estén. Kompromisszumos megoldásként az egyik buliról leléptünk (Cry Free@Leho 50), a másikra kicsit megkésve érkeztünk.  Így sikerült nem sokkal kezdés után befutni a Triász februáti Backstag-es bulijára. Azon már meg sem lepődtem, hogy a ruhatár és a hely is megtelt ekkorra, s a fotós pozíciót is csak némi pofátlan előre furakodás árán sikerült elfoglalni.

De mindez kifejezetten megérte, hisz ez az este most a szokásosnál is színesebbre sikeredett. Egyrészt Novai Gábor vendégszereplésével hamisítatlan, vidámkodós boogie-woogie házibuli kerekedett, másrészt a “megszokott” dalok mellett számos újdonság is felcsendült – köztük nagy örömömre “A tegnap itt hagyott” TRB nóta is. De ez az este sem telhetett el megemlékezés nélkül: az “Emlékül” egy elszólított zenészért, s barátért (Horváth Charly Nice) szólt.

Hangulatképek – köszönetképp:

Újévi Triász koncert – 2015.01.03

A 2015-ös év első Triász koncertjének a Jazzy Pub adott helyett egy esős januári szombat éjjelen.

Az ilyen évindítást szeretem: az új év első napjaira sorban jutott egy-egy szívemcsücske énekes/banda. Szombat estére történetesen a Kálmán Gyuri-Sipos Peti-Jankai Béla triumvirátus koncertje. A szokásos vidámkodós este volt, néhány rég/ritkán hallott nótával. A helyszin ugyan hangulatos, bulizni épp megfelelő, de újra feltettem magamnak a kérdést: a) nem fotózok többé ilyen fényviszonyok között b) csak be kellene ruháznom egy komoly gépre….  Épp emiatt csak néhány képet és csak a távolmaradók kedvéért publikálok – sajnos nem érik el a szokásos szintet.

Hangulatképek köszönetképp:

Triász koncert – 2014.12.26

Karácsonyi ajándékként ez évben utoljára szórakoztatta a Triász legénysége (Kálmán Gyuri, Sipos Peti, Jankai Béla) a BackStage közönségét.

Telt ház előtt csendültek fel az elveszett dalok a Backstage színpadán idén Karácsonykor. A fehér ing, piros nyakkendő, és télapó sapka kitűnő választás volt: csinos, elegáns és ünnepi hangulatú is volt egyszerre. Demeter Gyurit vendégként jól megdolgoztatták a srácok: alig volt olyan nóta, melyben ne lett volna tevékenyen jelen a színpadon – új színt és kiváló vokálokat hozva ezzel az estébe.

Hangulatképek köszönetképp:

Triász koncert – 2014.10.31

Péntek este Triász (Kálmán Gyuri, Sipos Peti, Jankai Béla) féle vidámkodással indult a hétvége a Jazzy Pubban.

Ezúttal számomra új helyszínen, a Liszt Ferenc téren lévő Jazzy Pubban csendültek fel az elveszett dalok. Kálmán Gyuri és Sipos Peti mellett néhány dal erejéig Sipos Tomi is mikrofont ragadhatott. Kellemes, vidám este volt, mint mindig – hangulatképek köszönetképp: