horvath attila címkével jelölt bejegyzések

Mobilmánia koncert – 2015.07.09

Ezen a júliusi csütörtök estén a Mobilmánia zenekar legénysége szórakoztatta a Barba Negra Track közönségét – és nem is akárhogyan.

Különleges este volt ez, amit Zefiék az egészségügyben dolgozóknak ajánlottak, s ahol az időben (18h és 19h között) érkezők ingyenesen léphettek be. Az új dobossal (Csintalan Gyurival) játszó Mobilmánia zenekarhoz ezen az estén is csatlakozott Vikidál Gyula és Horváth Attila is, az előzenekar pedig most is a Bermuda RockbanD volt.

Ezalkalommal időben érkeztem a tetthelyre, mivel koncert előtt még dolgom volt: a Rockbook online rockmagazin számára készült egy interjú Stulával, aminek szem- és fültanúja lehettem (a lehetőségért köszönet Máthé Krisztának) – s ha már ott voltam, akkor néhány fotót is készítettem.

Szánom-bánom, de az előzenekar műsorát csak távolról hallgattam – sikerült csajos traccspartival eltölteni az időt. A Mobilmánia koncertjének kezdetére viszont már ismét a színpad előtt álltunk, csatlakozva barátokhoz – a Mobilmánia törzsrajongó csapatához.

Profi, vidám és energikus buli volt, régi és új dalokkal, Tunyóra emlékezéssel, pirotechnikával és mozgó dobogókkal. Koncert után pedig ezúttal is dedikálás és közös fotózkodás következett.

Hangulatképek  – köszönetképp: