bajnok címkével jelölt bejegyzések

Márciusi Rock Band koncert a Backstage színpadán

Ismét a Backstage Pub színpadán muzsikált a the Rock Band – és ezúttal  én is jelen voltam, géppel a kézben.

Hangulatképek – köszönetképp:

Google Photos link (mobil barát)

Rock Band koncert – 2015.02.21

Teltház előtt, Horváth Charly-ra emlékezve csendültek fel a P. mobil, TRB és Mobilmánia dalok a Rock Band szombati koncertjén, a BackStage Pub-ban.

Három nap alatt ez a Rock Band buli már a negyedik koncert volt, így fáradtan, de mégis lelkesen vágtam neki az estének. A BackStage-be már szinte hazajárok, érkezéskor barátok köszöntenek, a színpadon feltűnő zenészeket és a felcsendülő dallamokat pedig már ismerősként fogadom. Ez valahogy fokozottan igaz a Zefi féle mókákra és dalokra – belopták magukat a szívembe, s úgy tűnik, hosszútávon ott is maradnak. Kikapcsolós, örömzenélős, vidám este volt. Szárnyakon szédülős, ahol a végén egy MOBILMÁNIA-maci is előkerült.

Hangulatképek – köszönetképp:

Triumvirátus – 2015.02.13

Ismét a Glob Royal hangulatos klubszínpadán szórakoztatta a nagyérdeműt a Zeffer-Kékesi-Závodi triumvirátus.

Péntek este 21h magasságában érkeztünk meg az óbaudai Glob Royal alsó szintjén található rock&blues klubba, s meglepődve tapasztaltuk, hogy gyakorlatilag már megtelt a hely. A korábbinál kevésbé családias, de hasonlóan jó hangulatú este volt – amit barátokkal töltöttem/tölthettem rock legendák társaságában.

Hangulatképek – köszönetképp:

Zeffer-Kékesi-Závodi (Triumvirátus) koncert – 2015.01.23

A Zeffer-Kékesi-Závodi Triumvirátus családias klubkoncerten szórakoztatta az óbaudai Glob Royal Rock & Blues Club közönségét.

Egy hosszú, dolgos hét lezárásaként családias-örömzenélős estére vágytam, így a jobbnál jobb koncertek közül újra Zefi mellett döntöttünk. Ezúttal három legendás zenész-énekest (Zeffer András, Kékesi Bajnok László és Závodi Janó)  együtt láthattuk, hallhattuk a Glob Royal klubszínpadán.

A hely kellemes csalódás volt: belépő nélkül, igényes-hangulatos környezetben, mérsékelt árakkal vártak minket. Maroknyi közönség előtt csendültek fel a P-mobil, Piramis, TRB, Rock Band és Mobilmánia nóták, s a nézőtéren a család, barátok és rajongók között szövegíró- és zenész társak is feltűntek (Horváth Attila, Török Ádám, Takáts Tamás) .

Ezen az estén  a “Ha szeretnél ma még” dal köszönetképp hangzott el, két ember (a zenész és a rajongója – Zeffer András és Bóta Ari) barátságának, egymás iránti költcsönös tiszteletének ékes bizonyítékaként. Hiteles és nagyon emberi pillanatok voltak ezek.

A zenészek közvetlenek és kedvesek voltak, buli után beszélgetni és fotózkodni is lehetett velük. Így történt meg az is, hogy több alkalommal is játszhattam az “udvari fotós” szerepét – Zefi egyszerűen odaintegetett, s megkért a közös képek elkészítésére. Utána már meg sem lepődtem azon, hogy a pultot támasztva a két legenda, Zefi és Bajnok, között találtam magam. A beszélgetésnek az a tény vetett véget, hogy befutott a taxink.

Emlékezetes, kellemes, barátok között eltöltött este volt.

Hangulatképek köszönetképp:

Rock Band koncert – 2015.01.17

Az év első Rock Band koncertjének a Backstage Pub adott helyet egy januári szombat éjszakán.

A pénteki Iron Maidnem buli után tegnap jól esett a lágyabb muzsika, így újra a Backstage-ben, és újra Rock Band koncerten kötöttem ki. Jó volt újra látni-hallani Zefit, Bajnokot, Márkot és Donászy Tibit. A vidámkodós örömzenélés mellett meglepetéssel is készültek a srácok: a 25. életévét január 8-án betöltött Márkot pezsgővel és kedves szavakkal köszöntötték, s hagyták eldicsekedni az új hangszerével. Zefi egy másik köszöntésre is készült: műsoron kívül barátai első házassági évfordulójának apropóján Nekik szólt a zongora és az “Egy szerelem kétszáz éve”.  Számomra az este legerősebb pillanata ez volt, s újra megállapítottam: mostanság oda-vissza tudok lenni a csupán zongorakísérettel felcsendülő dalokért (legyen szó akár Zefiről, akár a Sipos Peti-Kálmán Gyuri-Jankai Béla féle Triász mókákról)…

Hangulatképek köszönetképp: