Ismét Age of Nemesis a Backstage Pub színpadán

Egy februári téli estén ismét az Age of Nemesis súlyos, intelligens muzsikája dübörgött a Backstage Pub színpadán.

Számos érdeklődésemre számot tartó program/koncert volt ezen az estén is a városban,  s én ezalkalommal bizony nem a papírforma szerint döntöttem. Hiányoltam már a Kiss Zoli féle dalolást és az Age of Nemesis féle “szigorúbb” muzsikát, így a Backstage Pub felé vettem az irányt.

Az Age of Nemesis (AON) munkásságát ugyan nem igazán ismerem (még), de volt már szerencsém látni-hallani őket színpadon korábban is. Így tudtam, hogy közel két órás vérpofi, intelligens muzsikára, igazi örömzenélésre számíthatok. És bizony nem csalódatm, sőt. Hiába foglaltam el a helyemet a fotós kordonon belül, s a kezemben szorongatott masina ellenére is az első számok alatt bizony belefeledkeztem a zenébe, csodáltam és élveztem a produkciót. Jónéhány nóta telt el így, mire visszataláltam a valós életbe, s elkezdett kattogni a kezemben a gép.

Hangulatos, emlékezetes este sikeredett, 2 hónap múlva pedig jön a folytatás – örömmel látom, hogy a ZBB mellett immár az AON is otthonra talált kedvenc belvárosi klubomban.

Hangulatképek  – köszönetképp:

Google Photos link (mobil barát) 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.